Magyar Nemzeti Galéria English

Állandó kiállítások

Zrínyi Péter és Frangepán Kristóf a bécsújhelyi börtönben
Madarász Viktor

Zrínyi Péter és Frangepán Kristóf a bécsújhelyi börtönben

1864
olaj , vászon
177 x 237 cm

Ltsz.: 2794
Helye az állandó kiállításon: B-C épület I. emelet
Térkép

Madarász Viktor - Zrínyi Péter és Frangepán Kristóf a bécsújhelyi börtönben

Madarász Viktor (1830-1917) igazi nagy sikerét Pesten a Zrínyi Ilona Munkács várában vizsgálóbírói előtt című festményével 1860-ban érte el. Képét kiválasztották a Pesti Műegylet műlapjának az 1863-as évre. Madarász ezt a sikerét szerette volna megismételni, így az időközben Párizsban elkészült újabb festményét, mely Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet ábrázolja a bécsújhelyi börtönben, 1864-ben Pestre szállíttatta. Képéhez a katalógusban magyarázólag néhány sort fűzött, miszerint az Zrínyit és Frangepánt ábrázolja, midőn "1681. március 31-én, kivégeztetésük előtti reggel egy félórai idő engedtetett nékiek, császári kegyelem útján, családi ügyeiket rendezni és egymástól búcsút venni". A kép sokáig, 1865 december végéig volt látható a Pesti Műegylet állandó kiállításán, ahol nagy közönséget vonzott, ám nem talált vevőre. Ennek oka rendkívül magas ára lehetett. 1868-ban vásárolta meg végül Teleki Miksa, Teleki Blanka fivére a Nemzeti Múzeum számára, azzal a megjegyzéssel, hogy megadja ezt az árat, „nehogy a festővel, ki oly remekművet festett, végül valaki alkudozni kezdjen".

A kép több példányban is ismert, ez a változata a művésztől Ernst Lajoshoz, majd a Fővárosi Képtárba került. Ennek egy részletével kapcsolatban Madarász arra utalt, hogy az ablak kétfejű sasos díszét a nagy képre nem festhette rá, félve a politikai cenzúrától. Arra is visszaemlékezett, hogy az ablak megfestésénél a helyszíni tanulmányok során készített rajzait vette alapul.

A korábbi történeti felfogással szemben - többek között - Szalay László (a Magyarország történetének V. kötetében) jogos nemzeti ellenállásként mutatta be a Wesselényi-összeesküvést. Szalay forrásként Mailáth történetére hivatkozik, s részletesen leírja a siralomházi jelenetet, megemlítve azt is, hogy Frangepán az eltökélt Zrínyivel szemben keserű könnyeket sírt. A mágnások szövetkezésének megítélése egyike volt azoknak a kérdéseknek, amelyek a történetírókat politikai nézeteik szerint megosztották, a birodalmi szemlélet hívei jogtalannak,a függetlenség pártiak jogosnak ítélték azt.

A forradalom bukása után, az ötvenes évek abszolutizmusának légkörében, nem lehetett a Wesselényi-összeesküvésről nyilvános diskurzust folytatni, s csupán a kiegyezés után szaporodtak meg az ezt tárgyaló történeti és irodalmi feldolgozások. A közvélemény a Wesselényi-összeesküvésben a császári abszolutiznus elleni jogos harc hőseit látta, s néhány év múlva kivégzésük 200 éves évfordulójának megünneplésére szólított fel (1871).

Sinkó Katalin

vissza