Magyar Nemzeti Galéria English

Állandó kiállítások

Gótikus táblaképek és faszobrok

A Magyar Nemzeti Galéria késő középkori faszobrai és táblaképei két kiállítási egység között oszlanak meg. Míg az első emeleti termekben nagyobbrészt teljes szányasoltárok láthatók, addig a földszinten - a D épület Dunára néző, barokk boltozatokkal fedett teremsorában - az önálló műtárgyak és egykori szárnyasoltárok mára önállóvá vált töredékei vannak túlsúlyban. Itt találhatók a gyűjtemény legkorábbi, a 14. századból származó darabjai, amelyek közül a toporci és a szlatvini Madonna-szobor érdemel különös figyelmet. Az 1400 körüli évek művészetét, az ún. "lágy stílust" kiemelkedő művek képviselik, többek között Szent Katalin és Dorottya Barkáról előkerült szobra, valamint a Fonó Máriát ábrázoló táblakép, amely a németújvári Batthyány-gyűjteményből származik. A késő középkori magánájtatosság néhány érdekes emlékével is találkozhatunk itt: egy házioltárkával Trencsénből, illetve egy-egy Madonna-függőképpel Bártfáról, Liptónádasdról és Kassáról. Ugyanitt állnak a gyűjtemény legkorábbi, többé-kevésbé teljes szárnyasoltárai is, a liptószentmáriai főoltár, valamint a jánosréti plébániatemplom egykori főoltára és két mellékoltára.