Aktuális időszaki kiállítások

A lipótmezei elmegyógyintézetben az 1910-es években Selig Árpád másodorvos kezdte el gyűjteni betegei képzőművészeti alkotásait, és a hazánkban úttörő kezdeményezéssel jeles kollekció alapjait tette le. Mintaképe Hans Prinzhorn heidelbergi múzeuma volt, de a gyűjtemény ahhoz hasonló szintű tudományos feldolgozására és rendszerezésére megromlott egészségi állapota miatt már nem maradt ideje. Az alapító halála után Zsakó István elmeorvos folytatta a megkezdett munkát. A Magyar Elmeorvosok Egyesülete 1930-ban a Selig Múzeum nevet adományozta a műtárgyegyüttesnek, amely 1931 májusában ideiglenes otthonában, Angyalföldön nyitotta meg kapuját a nagyközönség előtt. A Lipótmezőre történt visszaköltözés után pár évvel a kórház hadicélú kiürítése miatt a múzeumot a tatai Esterházy-kastélyba, illetve a Svábhegyi Nagyszállóba költöztették. A viszontagságok során a gyűjtemény anyaga erősen megcsappant, jó néhány értékes alkotásnak nyoma veszett, és csak 1952-ben, a kórház egyik padlásfeljárójában akadtak rá az egymásra halmozott, megrongálódott képekre, a Selig Múzeum töredékére. 1988 decemberében, az intézet fennállásának 120. évfordulójához kapcsolódva nyílt meg ismét a múzeum állandó kiállítása, és kezdődött meg a gyűjtemény feldolgozása. Ettől kezdve a művészet határterületeire nyitott közönség egyik kedvelt célállomásaként, a vizuális kifejezések és elfeledett életművek kutatóinak kincsestáraként, valamint a kórházi beteg-csoportok terápiás helyszíneként vált a kollekció ismertté. Kultúrtörténeti jelentőségét 1990-ben védetté nyilvánítás, 2002-ben pedig muzeális gyűjteményi besorolás ismerte el.

Az itt őrzött művek alkotóinak többsége nem volt képzett művész. A napjaink kórházi tartózkodásait lerövidítő, korszerű kezelések előtt a betegek lelki zavarai elmélyültek, kórlefolyásaik elhúzódtak. Az ápoltakat nem ritkán több évtizedes, sőt életfogytiglani bezártságra kárhoztatták. Sokakból éppen ez a kényszer hívta elő az alkotói magatartást, míg másoknál közvetlenül maga a betegség segítette a gátlásokat feloldó kreativitás kialakulását. Ugyanakkor a Pszichiátriai Múzeum jeles képzőművészek alkotásainak is otthont adott. Nemes Lampérth József, akinek eredetileg három tusrajza is gazdagította a gyűjteményt, 1922-ben szorult kórházi ápolásra. Gulácsy Lajos élete utolsó kilenc évét, az 1924-1932 közötti időszakot töltötte itt, de a hivatásos művészek munkásságát Zórád Géza plein-air kompozíciói, Áronson Gábor látomásos akvarelljei és Pál István kórházi témájú festményei is reprezentálják. A tudományos igényű kollekció megőrizte a képanyag mellé csatolható kórrajzokat is. Madách Borbála, Vörösmarty Erzsébet, Nemes Lampérth József, Gulácsy Lajos és Vaclav Nizsinszkij kórlapjai, valamint számos régi orvostörténeti dokumentum avatja páratlan kultúrtörténeti értékké a gyűjteményt. Csaknem egy évszázados múltját tekintve tehát a gyűjteményt nem elsősorban art brut múzeumként tartották számon, hanem orvostudományi "leletegyüttesként" kezelték. A második világháború előtti időket a krónikus betegek spontán született rajzai, festményei dokumentálják, az 1960-as évektől viszont a vizuális kifejezések támogatása, a rejtett lelki tartalmak képi feltárása kapott nagyobb hangsúlyt, így a kreatív terápiák alkotásaival tovább gyarapodott az anyag. Két évtizede már a terápiás képek szuverén esztétikai értékekként kerültek kiállításra és e szemlélet kísérte befogadásukat is. Jelen válogatásunk is az art brut művészekre koncentrálva emel ki 50 művet a Pszichiátriai Múzeum anyagából. Az 1920-as évektől egészen napjainkig húzódó hosszú sorból kilenc alkotóra esik most reflektorfény, akiket a be- és elzártság élménye varázslatos és bizarr, mély szenvedést sejtető képek készítésére sarkallt. E mikro-műegyütteseket az átélt, gyakran irreális élmények és a kilátástalan helyzet fájdalma hitelesíti.

A döntően történeti anyagra épülő Pszichiátriai Múzeum mellett 2004-ben megnyílt az első hazai art brut kiállítóhely, a Tárt Kapu Galéria, amely a művészetterápiás alkotások bemutatására és árusítására vállalkozott. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásával megszűnt fórum utolsó kiállításainak egyikén kapott helyet annak a fiatalembernek a gyűjteményes tárlata, akinek munkássága egy ottani képzőművészeti műhelyben formálódott, és akinek színekben tobzódó grafikai lapjai zárják az itt látható múzeumi anyagot.

Plesznivy Edit művészettörténész, a kiállítás kurátora