Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Hazatérés (1963-1967)

A Bálint új párizsi művészetéről hazaszivárgó hírek nagy visszhangot váltottak ki a hivatalos kultúrpolitikával szemben álló magyar progresszív művészeti életben. A festő és képei megérkezése után érdeklődő fiatalok, művészek, ismerősök, haladó gondolkodású műértő értelmiségiek jártak a Rottenbiller utcai lakásba, hogy megcsodálhassák alkotásait. A Rottenbiller utca 1. mítosza ezzel is erősödött, és Bálint e szellemi közegben meghatározó alakká vált.

Az ebben az időben festett Groteszk temetés (1962) című művével Bálint lezártnak tekintette az elemek felsorakoztatásával operáló ötéves korszakát, és egyfajta szűkszavúbb, tömörebb kifejezésmódba kezdett. Ennek a művészetnek a korai előképe a Párizsban festett Kastély Blois-ban című munkája, amelyet a motívumok füzére helyett az épület tűzfalának egyetlen súlyos tömbje ural. Más munkáin azonban még inkább paradox módon igyekszik eljutni ugyanezen szellemi sűrűség felé. Egyedi mondanivalójukat vesztett ábráit zsúfolásig halmozza a kép felületén, és a transzparencia módszerével jelentésüket egymásba montírozza.

Bár hivatalos kiállításai még nem lehettek, Bálint pályája felfelé ívelt. Anyagilag is sokat segített rajta, hogy a kor olyan jelentős műgyűjtői kezdték el vásárolni képeit, mint Rácz István és Kolozsváry Ernő. Emellett megélhetését plakátgrafikai és könyvillusztrátori munkákkal biztosította. A szükséges kitérők helyett azonban sokkal inkább új irányt vett festészetét akarta gyakorolni. E műveit látva feltűnő, hogy a párizsi korszak szülőföldet megidéző "szentendrei motívumai" éppen itthon tűntek el a kompozíciókról, ami nem csoda, hiszen hazatérését követően festészetének ez a fajta elvágyódása, hovatartozásba kapaszkodása okafogyottá vált. Ezúttal egy tömörebb kifejezés felé haladt, amelyben leegyszerűsített formákba történő tartalmi sűrítéssel egyetlen hangulat megjelenítésére törekedett. Ezek a képek is az elvágyódás szüleményei, csak ezek a késztetések már a transzcendens irányába mutatnak.

vissza