Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Politikai karikatúrák

A politikai karikatúra a 18. századi nagy elődök - William Hogarth, James Gillray - társadalmi szatíráiból, karikatúráiból kiindulva a 19. század elején alakult önálló műfajjá Angliában és Franciaországban. Kezdetben a politikai gúnyrajzok alapvetően kritikai céllal születtek. A 19. század első felének legismertebb karikatúrarajzolója Honoré Daumier volt. Noha ezzel a műfajjal a legnagyobb művészek is foglalkoztak, csak kevesen voltak állandó munkatársai az egyébként minden országban nagy számban működő élclapoknak. Franciaországban a század első felében, 1830-ban indult az első olyan szatirikus lap, amely egyformán közölt szöveget és rajzot is. Ezt követően Európa több országában is megjelentek szatirikus folyóiratok, amelyek a társadalmi, gazdasági helyzet visszásságait, jellegzetes alakjait kritizálták, illetve figurázták ki. Az Osztrák-Magyar Monarchiában az 1848-1849-es forradalmat és szabadságharcot követő abszolutizmus cenzúrája következtében a politikai élcelődés az 1850-es években szinte egyáltalán nem létezett, s csak az 1860-as évek elejétől kezdődően terjedt el a műfaj.
A magyar nyelvű élclapok közül a Jókai Mór alapította Üstökös volt az első, amely az 1844-ben Münchenben életre hívott Fliegende Blätterhez hasonlított leginkább; a Faragó első magyar újságjaként számon tartott, 1868-ban alapított Borsszem Jankó azonban egy másik német lap, a berlini Kladderadatsch mintáját követte. A német és magyar nyelvű lapokban a rajz mellett mindvégig igen fontos szerepet játszott a szöveg, s a kisebb grafikák inkább ezek illusztrációiként jelentek meg. A Deák-, majd Tisza Kálmán-párti Borsszem Jankó az 1870-1880-as években a legkedveltebb, legnagyobb példányszámban megjelenő élclapok közé tartozott. Különösen népszerűek voltak azok az állandó rovatai, amelyek egy-egy embertípust, a társadalom különböző rétegeit nemre, fajra, foglalkozásra való tekintet nélkül karikírozták. Ezek a rovatok azonban nem rajzaiknak, hanem szövegeiknek köszönhetően váltak méltán népszerűvé.
A mai értelemben vett karikatúra kialakítása Faragó nevéhez fűződik. Igen hamar megalkotta a politikai élet figuráinak "torzképcsarnokát", ahol a közszereplő fejét a legtermészetesebben helyezte az arányaiban kisebb, de jellemzőiben szintén eltúlzott testre. Az alakokat gondosan dolgozta ki, figyelme a részletekre is kiterjedt, míg a kép elő- és hátterét csak néhány szükséges vonallal jelezte. Kezdettől fogva kíméletlen volt, de a lap olvasói éppen ezt várták tőle. A mindenkori miniszterelnök (pl. Széll Kálmán, Bánffy Dezső), a különböző pártok vezetői, azok, akik valamely esemény kapcsán előtérbe kerültek (pl. Schlauch Lőrinc, Szilágyi Dezső, Polónyi Géza, Csáky Albin, Kossuth Ferenc), szinte minden héten megjelentek az újság rajzaiban. A kor karikaturistaszemmel legnépszerűbb figurája kétségtelenül Apponyi Albert volt, aki már csak jellegzetes külleme folytán is állandó céltáblájává válhatott Faragó humorának. Nem sokkal munkába állása után Faragó a Borsszem Jankónál már nemcsak a napi eseményekre fókuszáló rajzokat készített, hanem más rovatokat is megkapott és elindított. Ezek közé tartozott például a művészeti karikatúrákat bemutató Mutárlat és a valószínűleg saját ötletéből kidolgozott Erkölcseink című sorozat, amelyet éveken keresztül - rendszertelenül - vitt az újságban.
A komolyabb társadalombírálatot is hordozó rajzok előképei Hogarth és Paul Gavarni sorozatai lehettek. A teljes oldalt két részre osztotta, s szembeállított két egymással összefüggő jelenséget, amelyek súlyos erkölcsi mondanivalóját a lehető leghumorosabb köntösben tálalta.

vissza