Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Művészeti karikatúrák

A műtárgyakról készített karikatúrák a 19. század vége felé éppen Faragó József munkáinak köszönhetően váltak népszerűvé a magyar élcsajtóban. A Képzőművészeti Társulatnak a Műcsarnokban megrendezett éves tavaszi, illetve téli tárlatairól - valamint később más kiállításokról, például a Nemzeti Szalon vagy a nagybányaiak bemutatóiról - válogattak a rajzolók, amelyekről néha gyengédebb, máskor csípősebb, alkalmanként akár frivol vagy durva hangvételű karikatúra készült. A műalkotást rendszerint néhány jellegzetes vonallal adták vissza a karikaturisták, miközben egy-egy apró részletet változtattak rajta. Erre vagy a címadással, vagy a mellékelt rövid szövegben hívták fel a figyelmet. Előfordult, hogy nem csupán apró részletet, hanem lényegében az egész kompozíciót alakították át, de ezekben az esetekben is felismerhető maradt az eredeti mű. Rendszerint olyan alkotásokat tűztek tollhegyre, amelyek egyébként is kiemelkedtek a műcsarnoki mezőnyből, tehát a katalógusban vagy a korabeli sajtóban reprodukción szerepeltek, s szélesebb körben ismertek voltak. Festmények és szobrok, magyar és külföldi művészek alkotásai egyaránt céltáblává válhattak.
Lehetséges, hogy Faragó Amerikában találkozott az élcelődésnek ezzel a módjával, hiszen hazatérése, s a Borsszem Jankónál való munkába állása után szinte azonnal jelentkezett az első Mutárlattal az aktuális műcsarnoki kiállítás kapcsán. Mint a hazai karikatúra századfordulón megjelent más típusainak, ennek is ő tette le az alapjait. Mintájára többen kezdtek el ezzel a műfajjal foglalkozni, többek között Márk Lajos vagy Linek Lajos fejlesztette magas szintre a műalkotások - később egyébként már kevésbé kifinomult - kifigurázását, amelyek a Borsszem Jankó mellett később az Új Időkben vagy a Kakas Mártonban is megjelentek.
Nem állítható, hogy Faragónak lett volna állandó "művész-céltáblája", vagy hogy minőségi alapon választott volna karikatúraalanyt; vannak azonban művészek, akiket többször is célba vett. Valószínűleg barátai, a müncheni, később a nagybányai körből ismert társai számíthattak karikatúrára, azok, akiknek a művészetét jól ismerte. Ilyen például Ferenczy Károly, akinek képeit többször is kifigurázta, vagy a közvetlen munkatársaként, karikaturistaként is dolgozó Fényes Adolf. Szívesen élcelődött Csók István vagy Vaszary János festményein, a nagy öregek, mint például Benczúr Gyula művei éppúgy megjelentek Faragó karikatúráiban, mint több, mára már kevésbé ismert, de a korabeli művészeti életben jelentős szerepet játszó festő munkái (Vastagh György, Baditz Ottó, Márk Lajos, Tornai Gyula, Roskovits Ignác). A legtöbb művészeti karikatúrában elsősorban a művésztárs munkásságának elismerése, tisztelete nyilvánul meg.
Nagyon kevés művészeti karikatúrát ismerünk a magyar művészetben - valószínűleg csupán a 19-20. század fordulójának volt kedvelt műfaja, amely a műcsarnoki kiállítások presztízsének, művészeti életben játszott szerepének csökkenésével szinte érdektelenné vált. A közönség számára az egyes művészek, egyes művek az idő múlásával már nem jelentették azt, amit a 19. század utolsó évtizedeinek művészeti konjunktúrájában, a festőfejedelmek korában; így a rájuk épülő humor sem volt képes már hatni. A Faragó József és a Borsszem Jankó szerkesztősége által megteremtett Mutárlat, miután a 20. század első éveiben néhányan még megpróbálták folytatni, eltűnt a karikatúra műfajának palettájáról.

vissza