Aktuális időszaki kiállítások

Id. Markó Károly festészetének egyik legmarkánsabb csoportját itáliai tájképei alkotják. Markó már Bécsben festett olyan ideális tájképeket, amelyek Itália mediterrán világát idézik. 1834-es Rómába költözése után pedig festészetének meghatározó motívuma és tematikája lett minden, ami akár topográfiai értelemben, akár csupán hangulati jelleggel Itáliát idézi föl. Mitológiai és bibliai kompozícióinak hátterében is a jellegzetes campagnai vagy toszkán vidék motívumai tűnnek föl, s ezeket a helyszíneket önálló tájkompozíciókon is megörökítette. Markóolasz tájképeinek állandó staffázsfigurái az arató, szüretelő, kút mellett beszélgető, nyájaikat legeltető népviseletbe öltözött parasztok. Ez a bukolikus világ már az antikvitás óta az idill, a természettel boldog harmóniában élő ember irodalmi és képzőművészeti reprezentációjának szerves részét képezte. Markó itáliai tájképeit - különösen az olyan nagyméretű kompozíciókat, mint a Tivoli környéki szüretelőket ábrázoló képet - a legtöbbször megrendelésre festette. Markó gyermekeinél, elsősorban Andrásnál és az ifjabb Károlynál, ha meg is marad az itáliai tematika, jelentésében eloldódik a klasszikuseszményítő látásmódtól. András szinte egy realista festő szemével dolgozta föl a Carrara környéki pásztorok és szénégetők világát, az ifjabb Károly pedig a topográfiailag pontosan azonosítható, s elsősorban az akkoriban intézményesülő turizmus szempontjából frekventált helyszíneket örökítette meg képein.