Aktuális időszaki kiállítások

I. Előzmények és állapotleírás:

A vászonkép a freskókhoz hasonlóan az 1945. március 4-i amerikai bombatámadásnak esett áldozatul. A detonáció miatt számtalan szabálytalan, összefüggéstelen darabra szakadt. Ezek közül 192 festménytöredéket a romok alól menekítettek ki, és szállítottak a budapesti Szépművészeti Múzeumba 1964-ben. Az együtt tárolt töredékek 1974-ben a Régi Magyar Gyűjteménnyel átkerültek a Magyar Nemzeti Galériába; a főoltár 1951-ben új Vizitáció-képet kapott, Takács István munkáját.

Az Országos Műemléki Hivatal (ma: Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) a szombathelyi székesegyház felújítása kapcsán, 1999-ben kezdeményezte a főoltárkép helyreállítását. Ekkor készült a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményének restaurátorműhelyében a műre vonatkozó, első, átfogó restaurálási javaslat, amely több évre ütemezte a munkát. A restaurálás kimenetele kezdetben erős kétségeket támasztott. A mű rendkívüli rossz állapota miatt a képtöredékek mozgatása is lehetetlen volt. A töredékek vászonhordozója többnyire összegyűrődött, szakadozott, erősen kiszáradt, törékennyé vált, a képtöredékek szélei foszlásnak indultak Az alapozás és a szintén kiszáradt festékréteg pergett, repedezett, rendkívül kagylós és töredezett, felülete vastagon porral, törmelékkel és szennyel borított volt. Egy-egy egységen belül nagyon sok kisebb-nagyobb szakadás, törés volt a képen (ezek még háborús sérülések, amit a töredékek hátoldalán lévő papír tartotta össze).

2000-2001-ben a KÖH finanszírozásában elkészült az összes töredék festett oldal felől történő levédése és előkonzerválása, valamint 10% teljes tisztítása (próbatisztítás), valamennyi töredék puhítása, a konzerválás előkészítése. Ezt követően a képtöredékek biztonságosan mozgathatóvá váltak, és tárolásukat is megoldottuk. 2005-ben az EU Kultúra 2000-pályázatának segítségével a brnói Moravská galerie Maulbertsch-projektje keretében folytathattuk a restaurálást. 2005 májusában megtörtént a festmény darabjainak első, ideiglenes összeillesztése az archív fotón fennmaradt kompozíció nyomán. Ekkor láttuk először a képet eredeti méretében. Az oltárkép 1/3-ának teljes letisztítása, konzerválása, az egységek összeépítése volt a feladat a hátralévő pályázati szakaszban. A kiindulópont a központi jelenet Mária- és Erzsébet-figurája; ettől sugárirányban kezdődött a kép összeillesztése.

A kép vászonhordozója az eredeti képméretnek megfelelő szélességben, egy darabban szőtt, sűrű lenvászon. Alapozása jellegzetes Maulbertsch-alapozás: három rétegű, vörössel színezett enyves kréta, sötét okker, majd egy világos okker. Festett felülete olajfestékkel készült, frissen felrakott kompozíció, finom felületkezeléssel. A sötét háttérből kiemelkedő alakok és a csúcsfények erőteljessége növelik a kép mélységét. Biztos formaalakítás, finom ecsetkezelés jellemzi a megfestést.

A tisztítás folyamata több szinten történt, jobbára vegyszeresen. A durva tömítéseket szikével véstük, miközben az igen kagylós eredeti pigmenteket menteni kellett, helyi vasalással, préseléssel. A tisztítást követően a festménydarabokat préseltük, majd a töredékek élbe ragasztása következett. Az illesztéseket a képfelületen végeztük, amit egy speciális papírszalaggal rögzítettünk, majd hátoldalról üvegszalaggal megerősítettünk. A szakadások mentén a vászon olyan mértékben sérült, hogy az illeszkedő daraboknál is van legalább 1-3 mm hézag. A nagyobb hiányokat impregnált vászon pontos beszabásával, élbe ragasztva pótoltuk. A keskenyebb hézagokat az eredeti vászonból bontott szálakkal töltöttük ki. Ennek következtében derült fény arra, hogy az eredeti festői programnak megfelelően milyen a kompozíció. Ismét a teljes képpel, illetve az összes töredékkel foglalkoztunk. Megállapítottuk, hogy a festmény 75-80%-ban maradt meg (192 db összefüggő darab hátoldalának tisztítása után, papír lebontása után közel 300 töredékre esett). Egy elveszettnek hitt, szintén Maulbertsch által festett szombathelyi mellékoltárkép, a Kulcsátadás rendkívül rongált töredékeit ki kellett emelnünk a főoltárkép darabjai közül. Elkészült a rekonstrukciós karton és megszámoztuk a töredékeket. Rétegcsiszolatok készültek a festmény meghatározott helyeiről. Galambos Éva munkája visszaigazolja a tapasztaltakat, hogy két átfestés történt és kisebb javítások. Ezt írásos adatok is megerősítik (Kugler József 1861, Nikássy Lajos, 1941). Egy összeépített részletet az addigi dokumentációval együtt bemutattunk a Magyar Nemzeti Galériában 2007-ben megrendezett A restaurálás művészete című kiállításon.

II. Helyreállítási javaslat:

A fentiek alapján lehetségesnek tűnik az egész kép helyreállítása. A most letisztított, konzervált darabok összeépítése a teljes tisztítás után lesz folytatható, ehhez azonban már állandó, nagyméretű munkafelületre van szükség. Hátra van még az új vászonra húzás (dublírozás) és a vakkeret készítése. A végleg elveszett darabok rekonstrukciójának módját egy későbbi konzílium fogja meghatározni. Az idő- és költségigényes feladathoz új anyagi források felkutatása szükséges, ahogyan a főoltárkép sorsa, végleges elhelyezése is megoldásra vár.

A restaurálás folyamatának még hátralévő feladatai:

Jelen állapotában a kép egyharmadának, a központi alakoknak és környezetének mentése, konzerválása; összeépítése és festett felületének akvarellel történő retusálása; felületvédése után tervezhető feladatsorok a teljes helyreállítás felé közeledve:
Első lépés: folytatódik a "leletmentés".

A képtöredékek további darabjain a konzerválás folytatása; a töredékek élberagasztása, a vászonhiányok pótlása, ahogy a felület megkívánja, azok alapozása. Ezt követi a szendvicsszerkezet elkészítése: a képtöredékek illesztésének megerősítése a vászonoldalon. A festett felület finomtisztítása a tömítések beillesztésével együtt történik. A kép műgyantás konzerválása, a hátoldalon történő megerősítése több rétegben készül. A befejező konzerválási szakasz, a "záró" vagy végleges dublírvászon felerősítése a megfelelő műgyantával, ami a speciális képméret miatt már nem vákuumasztalon készül. A feszítőkeret elkészítése a végleges képméret alapján (több részből összeillesztett vakráma, a barokk korban használt keret mintájára), majd a kép felfeszítése a következő munkafázis, amit az esztétikai helyreállítás követ. Esztétikai helyreállítás: akvarell felhasználásával kezdődik, a befejezés olajretussal, finom lazúrokkal készül. Ehhez már állvány építése szükséges. A felületvédelem lakkokkal, a kép fénytörésének beállítása még szintén előttünk álló feladat. A teljes képméret helyreállítása után a festett felület finom, lazúrosan kezelt olajretus; kiegészítések az eredeti kopott felületeken és a kisebb hitelesen kiegészíthető hiányoknál történnek. Alapja a háború előtt a helyszínen készült fotó. A rekonstrukció mértéke, ahogyan a végleges képméret meghatározása, szakmai konzultációt igényel. Eldöntésében szerepet játszik majd a leendő funkció és őrzési hely, ami a tulajdonos, a Szombathelyi Egyházmegye döntése lesz.

A mostani kiállításon a Szombathelyhez kapcsolódó nyolc kitűnő színvázlat mellett közönség elé tárjuk a restaurálás alatt álló főoltárkép munkaközi állapotát. A középső, jelenetes részt már készre tisztítva, vászon-kiegészítésekkel, összeépítve mutatjuk be részleges retussal, és ezt követőleg dönthetnénk el a hatalmas festmény további sorsát. Optimális esetben végleges elhelyezést nyerhetne a szombathelyi Egyházmegyei Múzeumban, esetleg a Püspöki Palotában. Ám ekkor le kell mondanunk a teljes méretre történő kiegészítésről, és a tulajdonossal együtt el kell tervezni a középrész és a fontosabb darabok majdani prezentációjának módját. Ezért a munkát 2009 végével tagoljuk, a kiállításra készülő dublírozást és a vakkeretet ideiglenesnek tekintjük. A végleges feszítőkeret és a szállítóhenger elkészíttetését, továbbá a szélső képrészek retusálását 2010-re halasztjuk. A restaurálás 2009-2010-es folytatását a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Kollégiumának támogatása tette lehetővé.

Eisenmayer Tiborné-Juhász István-Szentgyörgyi Edit-Szutor Katalin-Takácsné Szabó Mariann