Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Szent Anna Máriát oktatja

1766, olaj, vászon, 150 × 110 cm, Szent Hippolit prépostsági templom, mellékoltár

Maulbertsch oldalán dolgozott Winterhalder a Vörös Csillagos Keresztes Lovagrend pöltenbergi (Hradiště) templomában 1766-ban. Míg a Szent Kereszt imádását ábrázoló kupolafreskónál más festők is közreműködtek, a két mellékoltárképet önállóan készítette. Hasonlóképpen jutott feladathoz később Mühlfraun (Dyje) plébániatemplomában. Az igényes mennyezetfreskók segédeként neki tulajdonítják a boltozat csegelyeiben megjelenő egyházatya-alakokat, Ábrahám áldozatának képét és a Szent József halála-mellékoltárképet, továbbá alkalma volt vázlatmásolatot készíteni az első boltmezőről. Ebben a templomban Maulbertsch másik, legtöbbet foglalkoztatott segéde is dolgozott, a sziléziai származású oltárképfestő, Felix Ivo Leicher (1727-1812).

Josef Winterhalder első önálló munkája párdarabjával, a Nepomuki Szent János-képpel együtt, melyet a Szent Hippolit prépostsági templom művészi kiképzése során mint Franz Anton Maulbertsch segéde és munkatársa alkotott az 1760-as évek második felében. A két oltárkép, akárcsak Maulbertsch Szent Hippolit megdicsőülése-főoltárképének megrendelője a Vörös Csillagos Keresztes Lovagrend nagymestere, Anton Suchanek, esetleg a pöltenbergi prépost. A barokk művészetben kedvelt apokrif jelenet bensőséges családi együttes megfogalmazására nyújt alkalmat.

Lubomír Slavíček

vissza