Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Portrék

A 19. századi Magyarországon és Ausztriában a festők többsége számára a portré műfaja nyújtotta a legbiztosabb megélhetést, mert erre volt a legnagyobb kereslet. A kor művészeti írói nagyobb szabású művek - történeti képek, életképek - alkotására buzdították a művészeket, mert sokan úgy vélték, a portréfestés csak a megrendelő igényeinek kiszolgálását jelenti, és korlátozza a művész önállóságát. Számos remekmű bizonyítja, hogy ez nem feltétlenül volt így: a legkitűnőbb portrék nemcsak a külsődleges vonásokat és a társadalmi státuszt ábrázolják, hanem a modell karakterét is. A kiemelkedő arcképfestők ezért nagy megbecsülésnek örvendtek, mint például Friedrich von Amerling, Borsos József barátja és mestere. A fiatal Borsos arcképeit a bécsi kritikusok gyakran hasonlították Amerling munkáihoz, ami igen nagy elismerést jelentett. Borsos hamar keresett portréfestő lett; e műfajban maradt fenn legtöbb ismert képe. Életművének ez a része követhető leginkább nyomon.

Portréinak skálája széles: a miniatűrtől az életnagyságú, reprezentatív művekig terjed. Megfestésük módja a funkcióhoz, mérethez igazodva változott. Az életmű egyik legjelentősebb műtárgycsoportját a félalakos portrék alkotják. Szuggesztív arckifejezésű, lendületes tartású, erőteljes karakterű férfiak és szelídségükkel együtt is öntudatos hölgyek képeinek sora került ki Borsos műhelyéből. Az anyagok valószerű megfestésének módja nem példa nélkül való, de mindenképpen rá jellemzően egyéni. Minden apró részletre nagy gonddal ügyelt, így a ruha és az ékszerek mindig az egyes anyagoknak megfelelő, egyéni festésmóddal kerültek a vászonra. A selyem tompa csillanásai, a csipke sejtelmes finomsága, a szőrme puhasága, az igazgyöngy vagy az arany felfényei minden portréján gazdag teret adnak a szemlélődésnek. A képek háttere általában semleges, az arc körül kissé világosabb, a szélek felé sötétedő melegbarna.

Legkorábbi ismert portréja, egy 1839-ből származó miniatűr bizonytalan kezű ifjút mutat. Az 1840-es évek első felében még érződik a kísérletezés, az 1840-es évek közepére azonban már kialakult Borsos sajátos stílusa. Ekkor festette legkiemelkedőbb férfiportréit, az állítólagos ír nemes, "Báró Gestel O'Henfels" képmásától kezdve Jósika Sámuel, az ismeretlen Nemzetőr, Zitterbarth Mátyás, gróf Andrássy Manó vagy gróf Pálffy János képmásáig.

Békefi Eszter

vissza