Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Stílusa

Borsos Józsefet a szakirodalom a magyar biedermeier festészet jelentős képviselőjeként tartja számon. Kiállításunk egyik célja, hogy megvizsgálja és árnyalja ezt a kategorizálást, a biedermeiernek ugyanis a nemzetközi szakirodalomban számos definíciója létezik. Találhatunk olyan meghatározásokat is, melyek a biedermeier részének tekintik a különböző historizáló tendenciákat. Ezek közül az egyik legjelentősebb a neorokokó volt, amely az 1830-as években bontakozott ki és kb. 1860-ig tartott. Ebben az időszakban az iparművészetben, lakberendezésben és a divatban egyre inkább teret nyertek a rokokó formák - az "egyszerű", klasszicizáló biedermeier rovására, de mégis azzal szoros összefüggésben. A biedermeier festmények gyakran neorokokó szalonok falait díszítették, és a neorokokó bútorok is megjelentek a biedermeier festményeken, így például a bécsi Josepf Danhauser szalonzsánerein, amelyek Borsos Józsefre is ösztönzőleg hatottak. Borsos munkásságának ez lett az egyik legfontosabb műfaja az ötvenes évek elején: a polgári-arisztokrata környezetbe helyezett életkép. E festményeknek már nem sok közük van Danhauser modorához, sőt, még jellemző témáihoz sem; a hozzájuk vezető úton azonban ő adott eligazítást.

Kétféle, egymással ellentétesnek tűnő asszociáció is kötődött a rokokóhoz: egyfelől a 18. századot áttekinthető, rendezetten pompás, a múlt dicsőségét hordozó korszaknak látták, másfelől pedig élvetegnek, mesterkéltnek. A biedermeier korának erotikus ábrázolásai gyakran merítettek a 18. századi francia zsánerképek, populáris metszetek, valamint az ezt a hagyományt folytató 19. századi francia grafikusok műveinek motívumkincséből, ami szintén erősítette a rokokó és a frivolitás kapcsolatát a korabeli kultúrában. Borsos József az 1850-es években több olyan zsánerképet is festett, amely ebben a keretben értelmezhető. Legismertebb közülük a Lányok bál után (1850), amelyért a kritikusok egy része lelkesedett, de sokan megrótták a művészt - éppen azért, mert frivol, nem a magas művészet körébe tartozó, francia nyomatokat vett alapul kompozíciójához. A tétlenkedő, és ezért erkölcstelennek tartott nők ábrázolásának valóban volt egy olyan 18. századi eredetű sémája, amelynek Borsos műve jól megfelel: zilált, otthoni öltözéket viselnek, kéjesen nyújtózkodnak, az akkori felfogás szerint nem fiatal lányoknak való könyveket olvasnak vagy képeket nézegetnek.

A neorokokóhoz még egy képzetkör kötődött: az arisztokrácia stílusának tartották. Borsost talán azért nem fogadták el teljesen szülőhazájában, mert művészetét a császárváros kultúrájához kapcsolták, részben éppen a frivol, rokokó jellegű témák és felfogásmód miatt. Festészetében inkább idegensége kap hangsúlyt, amelyet egyébként nem bécsiességként, hanem franciásságként fogalmaznak meg. A "franciásság" mint pejoratív kifejezés erkölcstelenséget, hatásvadászatot, mesterkéltséget jelentett a korabeli szóhasználatban. Sokak szemében Borsos rossz célra fordította festői tudását, ő is ugyanúgy elveszítette az ártatlanságát, ahogyan képeinek szereplői.

Veszprémi Nóra

vissza