Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

A futurizmus

A futurizmus gondolata Filippo Tommaso Marinetti (1876-1944) nevéhez kötődik, aki az egyiptomi Alexandriában született és sokáig Olaszországban, illetve Franciaországban élt. Marinetti 1909-ben a Le Figaro hasábjain tette közzé Futurista Kiáltványát, és a köré csoportosuló fiatalok lelkesen hirdették a "jövő sugárzó erejét", amely a modern kor aktuális mítoszain (a gépkocsi, a sebesség, a mozgás) alapuló új esztétikát teremtett.

Balla, Boccioni, Carra, Russolo és Severini 1910-ben két kiáltvánnyal (A futurista festők kiáltványa és A futurista festészet technikai kiáltványa) csatlakoztak a mozgalomhoz, és a képi dinamizmus és szimultán látásmód új eszközeivel gyökeresen megváltoztatták a vizuális művészet nyelvezetét.

Bergson és Nietzsche életfilozófiájának hatására a futuristák túlléptek a 19. századi festészeti hagyományokon, és a polgári kulturális konzervativizmus ellen fellépve tiszta lapot nyitottak a művészetben. Képeik témája és tárgya megújult: mindenekelőtt az iparosodott nagyváros nyüzsgő tömege, a zajos gyárak, az utcán közlekedő járművek, a hangok, a fények, a zajok és zörejek, egyáltalán maga a sebesség foglalkoztatta őket, a modern élet felgyorsult ritmusát akarták megragadni.

Az új futurista esztétika a nézőt helyezi a kép, vagyis a megjelenítés középpontjába, ahol a tér-idő egyidejűségének köszönhetően érzékelhetővé válik a modern idő új valósága, amely nem a tárgyak rendezett egymást követő együtteseként, hanem inkább az árnyékokat és fényeket, a telítettséget és ürességet, a szüneteket és zajokat megsokszorozó vonalak és erők irányította formák, fények és színek töredékeinek összességeként mutatkozik.

Az egyik legjelentősebb futurista művész, Umberto Boccioni 1906-ban bekövetkezett tragikus halálát követően a mozgalom új erőt merített Giacomo Balla és Fortunato Depero 1915-ben publikált A világegyetem futurista rekonstrukciója című kiáltványából.

A roveretói származású fiatal Deperót 1915-ben fogadták be hivatalosan a futuristák csoportjába, az erről szóló levelet maga Boccioni, Marinetti, Russolo és Carra írták alá. Ettől kezdve fontos szerepe volt a mozgalom fejlődésében, amelyhez az alkalmazott művészet terén szerzett tapasztalatai is hozzájárultak. Valójában a kiáltványban megfogalmazódtak az élet minden területére kiterjesztett futurista esztétika elméleti alapjai: "Mi, Balla és Depero futuristák - írja a két művész - teljes fúzióra törekszünk a világegyetem újjáépítése érdekében, hogy vidámabbá tegyük mindennapjainkat, és teljes mértékben újrateremtsük az univerzumot. Csontvázat és húst adunk a láthatatlannak, a megérinthetetlennek, a megmérhetetlennek és a felfoghatatlannak. Meg fogjuk találni a világegyetem minden elemének és formájának absztrakt megfelelőjét, majd az ihletünk diktálta érzékenységgel összeillesztjük őket, hogy plasztikus együtteseket hozhassunk létre, melyeket aztán működésbe hozunk."

Ezekkel a szavakkal Balla és Depero tulajdonképpen művészi kísérleteiknek a határait körvonalazták: az absztrakt formák alkotta absztrakt komplexumok festészetét, amely nemcsak a vásznon, hanem az általuk "plasztikus együttesnek" nevezett új szobrászat háromdimenziós kiterjedésében is megjelenítette a természetben létező formákat, amelyeket a modern festészet már csak analógiákkal tudott ábrázolni.

Az absztrakt analógiákon túl a Kiáltvány az élet és művészet elválaszthatatlan kettősének korabeli megfogalmazását tartalmazta. Ez a kettősség, amelynek előzményei már a közép-európai "Gesamkunstwerk" kultúrájában, valamint a WienerWerkstätte vezérfonalaiban is megtalálhatók, teljesen megújulva jelent meg a korabeli olasz kultúra panorámájában. Az emberi környezet radikális átalakításának gondolata az építészettől a formatervezésig, a reklámtól a divatig, a Depero által 1919-ben Roveretóban alapított Casa d'Arte Futurista Depero (Depero Futurista Művészháza) elnevezésű műteremben öltött testet, amely elsősorban alkalmazott művészetre szakosodott. Depero műhelye a keze munkáját dicsérő alkotásokon keresztül mutatta a hétköznapi élet tárgyainak és környezetének teljes megújítására tett kísérletét. A játékok többé nem a háztartási eszközök ostoba karikatúrái, hanem úgy formálta meg őket, hogy fokozzák a gyermek képzelőerejét és alkalmasak legyenek a felnőttek számára is, hogy megőrizzék "fiatalságukat, mozgékonyságukat, vidámságukat, fesztelenségüket, tettrekész-ségüket." A minimális szerkezettel épített és a vonalak dinamizmusát hangsúlyozó bútoraival a bennünket körülvevő forma és környezet kapcsolatait akarta erősíteni.

A Depero és felesége, Rosetta által vezetett kézműves műhelyben készült tárgyak közül kiemelkednek az elsőként megvalósult szövetintarziák. Textilkompozícióinak gyártási szisztémája a Mágikus Színház részére készített jelmez- és díszletterveiben már kipróbált kollázs technikáját követte. Az alkalmazott művészetek terén folytatott hosszú gyakorlata, valamint a színházi működése során szerzett tapasztalatai (1917-ben Szergej Gyagilev megbízásából a Le Chant du Rossignol (A fülelmüle dala) díszleteit és jelmezeit tervezte) jelentősen meghatározták Depero festészeti kutatásait, és megerősítették a művészeti kifejezésmódok közötti rangsorolást tagadó futurista esztétika elfogadásában.

Ez olyan művekben érhető tetten, mint a Meccanica di ballerini (Táncosok mechanizmusa), vagy a Balli Plastici [Plasztikus táncok] bábelőadás, amelyet a római Teatro dei Piccoli vitt színre Gilbert Clavel svájci költő együttműködésével. Depero egy fantasztikus, játékos kifejezési módot talált fel, ahol a kubista-futurista építkezés a szilárd testek geometriájává egyszerűsített robotokkal, mechanikus alakokkal benépesített mágikus terek színpadra vitelének eszközévé válik.

Ez a "mágikus-mechanikus" stílus jellemzi Deperónak a reklámmal kapcsolatos kísérleteit is, ahol a roveretói művész óriási eredetiséggel és rendkívüli képzelőerővel tevékenykedett, megalapozva ezzel a tömegkommunikáció kifejezésmódjának előremutató fejlődését.

vissza