Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

"Budapest! Itt éltem én! Lelkek közt! Csupa lélek! Csupa test! Kávéház! Mámor! Lángokban leszálló csuda-est!"

Ezzel, az Esti Kornélból származó Kosztolányi-idézettel kezdődik a Körúti esték című film (1972), amely egyben Kovásznai ars poeticája is.

Kovásznai képzőművészeti tevékenysége az 1970- es években is folytatódott: festményfilmjeitől teljesen függetlenül saját mitológiájában "játszódó", soha ki nem állított nagy vásznakat festett, vagy a filmjei előkészületeihez készített tanulmányokat, vagy közvetlenül a kamera előtt hozta létre festményeit egymás fölötti vastag rétegekben. Akár egy folyamat előadása céljából, akár egyegy megfigyelés rögzítésére vagy éppen egy irodalmi mű ihletésére készült a festmény, minden esetben önálló vizuális nyelvről, önmagukban is figyelemre méltó képekről van szó. Kovásznai sosem azonosult egyféle festészeti stílussal, ehelyett azonban érezhető a művész állandó erős jelenléte, amellyel minden esetben igyekszik megragadni egy konkrét szituáció atmoszféráját. Ezek a munkák vállaltan térben és időben a hetvenes évek budapesti valóságában gyökereznek.

Elkötelezett és szenvedélyes átélője, megfigyelője a főváros világának, akárcsak az általa nagyrabecsült és gyakran emlegetett Krúdy Gyula. A hetvenes években készült képeinek közös jellemzője egyfajta szubjektív dokumentáló szellemiségben érhető tetten, ez pedig az "itt és most" helyzetek megragadásában rejlik. "A természet után dolgozunk, mégsem annak fotografikus-naturalisztikus leképezése a célunk, hanem a lényeg realisztikus megragadása és annak élményt keltő visszaadása." - írja 1971-ben. Az élmény számára mindig is meghatározó kiindulópont volt az alkotás során, ahogy ezt egyik cikkében elárulja: "Élmény nélkül mit sem ér az ember élete. Sem személyes élmények, sem pedig, ami még különösebb és magasabb rendű, társadalmi és közösségi élmények nélkül." Érezzük minden képén, hogy átadja magát a jelennek, miközben megfigyeli környezetét: atmoszférái, érzetei ma is annyira átélhetők, mintha egy szellemidéző médiumon folynának keresztül a hetvenes évek budapesti világának - legyen az egy presszó hangulata vagy akár a Duna-part lépcsőin ülő emberek - életérzései.

vissza