Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Az életművet összegző monumentális festmények

Kovásznai utolsó éveiben visszahúzódva élt Farkasréten, távol a belvárostól, legtöbb idejét egyedül töltve hatalmas házában. Eleinte senkinek nem szólt arról, hogy egy monumentális festménysorozaton dolgozik, nagyméretű képeit háza lezárt, műteremmé alakított termeiben készítette és őrizte, csak évek múltán, nem sokkal halála előtt mutatta meg barátainak. Nem tudhatta pontosan, mennyi ideje van hátra, amikor 1980-ban, Habfürdő című filmjének befejezésekor felismerték gyógyíthatatlan betegségét, de annyit biztosan tudott, hogy össze kell foglalnia élettapasztalatát festőművészként. Ettől kezdve egészen haláláig, 1983. június 28-ig folyamatosan dolgozott az összefoglalásra és a halállal való végső szembenézésre vállalkozó festménysorozatán. Sorozatról kell beszélnünk, annak ellenére, hogy nem konceptuális értelemben vett szerialitásról van szó, hanem tartalmukban összekapcsolódó, formailag lazán kötődő, ugyanakkor azonos vizuális referenciatartományt használó művekről. Akárcsak filmjei, vagy éppen összegző esszéje, a Szülőföldanimáció megkonstruálásakor, ezen utolsó festményciklus megfestésekor is jellemző rá az interdiszciplináris gondolkodás: a filmekből ismert metamorfózisos festészet, a mozgás dimenzióját az állóképbe kalkuláló képépítés, vagy éppen az esszéírásban megőrzött, szabadon szárnyaló gondolkozás, a dokumentum és a fikció szimbiózisa. Annak ellenére, hogy figurákat, narratívatöredékeket mutató képsorozatról van szó, az életmű korábbi szakaszában is jellemző spontán, intuitív alkotási módszer továbbra is megmaradt.

Utolsó festményei több, a nyolcvanas évek elején jellemző festészeti stílushoz kapcsolhatók. Elsősorban a neoexpresszionizmus drámai hatású, vadul festői, erős érzelmeket kommunikáló vizuális világa jut eszünkbe Kovásznai nyugtalan képeiről. Szintén a nyolcvanas évekbeli tendenciák egyike az individuális mitológiák-irányzat, amelyet a képzőművészek a kultúrtörténet, az irodalom, a vallás és az antik mitológia interpretálásának eszközéül, valamint az értékek és értékteremtő folyamatok metaforáiként alkalmaztak. E nagy ambíciójú sorozatban a saját élettörténet tapasztalatai és megoldatlan konfliktusai épülnek magánmitológiává, amelynek saját tér- és időbeli törvényei vannak. Tekintettel filmes és írói munkásságára, nem kerülhetjük el azt az asszociatív vonatkoztatást, hogy a képek mérete a filmvászon fizikai nagyságában rejlő erőt és az irodalmi mű narratívájában meglévő képzeletbeli kiterjedést nyújtja a festészet dimenziójában.

vissza