Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Maszkok

1938-tól kezdve Szentendre "eltűnik" Vajda művészetéből. Helyét meghatározhatatlan tájak veszik át, ahogy az önarcképek, portrék, Krisztusok és Madonnák szerepét hol vigyorgó, hol vicsorgó, de mindenképpen félelmetes, különös maszkok, maszkokkal kombinált lények váltják fel.

A maszkok s általában a magas-kultúrák művészete mindig is vonzották. Tudjuk, hogy párizsi tartózkodása alatt nem a Louvre, hanem a páratlan etnográfiai anyagot felhalmozó Musée d'Etnographie du Trocadéro (a későbbi Musée de l'Homme) volt kedvenc múzeuma, könyvtárában, olvasmányai közt számos ilyen tárgyú mű szerepelt s minden bizonnyal ismerte a budapesti Néprajzi Múzeum meglehetősen gazdag óceániai gyűjteményét is. A szakirodalom ezért maszkokként tartja számon az ide tartozó műveket, pedig legtöbbjük nem visel álarcot, valódi ábrázatukat eltakaró szerkezetet. Ezek az emberi-állati-démoni összetevőkből alkotott lények leginkább önmagukat, a bennük rejlő transzcendens, irracionális entitást képviselik. Mint ilyenek, a senkiföldjén állnak: már nem emberek, de gesztusaikban, fintoraikban, vicsorgásukban, bamba vagy gonosz tekintetükben még ott az evilági élet visszfénye is, ám mindenképpen a létezés valamiféle nyugtalanító, tudatosan fel nem térképezhető tartományáról tudósítanak.

A sorozat további darabjain lassan eltűnik a "maszkok" antropomorf jellege, a fejek szabálytalan körvonalú elliptikus formákká módosulnak. Szétcsúsznak, átalakulnak az arcformák, helyükre vonalak, tetoválásra emlékeztető foltok, ornamens-töredékek kerülnek. Ezzel párhuzamosan elveszítik riasztó, nyugtalanságot keltő karakterüket, miközben idegenné válnak, nincs közük többé az emberi világhoz. Üres tájak fölött, bizonytalan téri helyzetekben kezdenek lebegni. Nem szorongásokat, félelmeket közvetítenek többé, hanem egy más, megszokott koordinátáinkon túli világról adnak hírt.

vissza