Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Müncheni mesterek Pest-Budán

Művészetünk kapcsolata Münchennel az 1820-as években kezdődött, amikor az első magyar növendékek megjelentek az ottani akadémián. Az iskola mellett a másik fő kapcsolódási felület a Münchner Kunstverein és a Pesti Műegylet együttműködése volt. Az újkori magyar művészet kibontakozása a reformkor végén a körülmények hatalma folytán nem belső organikus fejlődés, hanem néhány céltudatos ifjú politikus elkötelezett munkájának következtében vette kezdetét. A képzőművészet ápolására - állami-uralkodói pártfogás híján - művészetet támogató, független civil társulást szerveztek, amelyben számítottak a tagok áldozatkészségére. Mivel a művészeti élet kialakításában nem lehetett hazai hagyományokra támaszkodni, külföldi mintát kellett keresni, amit Münchenben találtak meg, és az itt sikeresen működő Kunstverein statútumaira támaszkodva szervezték meg 1839-ben a Pesti Műegyletet. A műegyletek működésének lényege a szisztematikus kortárs tárlatok rendezése; ezek hagyományosan az akadémiákon kialakult sémákat követték, de a művek bekerülését kizárólag üzleti szempontok szabályozták. Magyarországon Akadémia ekkor még nem működött, így hivatalos tárlat sem volt, ezért a műegyleti kiállításnak kellett megfelelnie mind a művészeti, mind a piaci követelményeknek.

A Pesti Műegylet tárlatain már a kezdetektől megjelentek a müncheni művészek, s a Münchenben tanuló magyarok is itt mutatkozhattak be a nyilvánosság előtt. A Pesti Műegylet 1840-ben megrendezett első kiállításán - amely az első, magyar földön megrendezett tárlat volt - több európai nagyság is képviseltette magát (Peter von Cornelius, Wilhelm von Kaulbach, Carl Rottman, az Adam és a Quaglio család tagjai, Albert Zimmermann, Moritz Eduard Lotze stb.). A nagy nevek után később általában a középgárda volt jelen, de gyakran akadt egy-egy kiugró jelentőségű mű.

A müncheni kollekció túlnyomó része mindig tájkép volt. A legnagyobb elismerést éveken át Heinrich Bürkel kapta, akinek neve ekkor szinte fogalom. Gyakran szerepelt festői témaként maga a város, és megjelentek a nálunk szokatlan architektúra-képek is. Különösen tisztelet övezte a történelmi tájakat (Johann Georg Mohr, Wilhelm Scheuchzer, Michael Neher). Érdekes vonulatot képezett a müncheni tájfestészet északi irányzata (Christian Morgenstern, Christian Ezdorf). E komor ecsetű mesterek nyers és anyagszerű, vastag durva festékpászmákkal festettek, ez több magyar művészre is hatott. 1842-ben jelent meg az évtizedek óta Münchenben élő Schimon Ferdinánd, a ,,bajor udvari dalnok", aki sikeres festőként is működött. Idővel egyre több magyar tárgyú mű tűnt fel a müncheni kollekcióban, és többen ellátogattak Magyarországra is.

A megindult, és rendszeresen jelentkező pesti tárlatok bíztatást adtak a tehetséges magyar fiataloknak a művészpálya választásához. 1840 után többen is nekiindultak tanulni, haladásukat a tárlatokon lehetett figyelemmel kísérni. Ha átvizsgáljuk a beiratkozottak névsorát, meglepő, hogy szinte mindenki jól érvényesült, alig egy-két elveszett nevet találunk. Hazatérésük után nálunk szokatlan munkakultúrát, szabad, polgári mentalitást, modern műkereskedelmi ismereteket hoztak magukkal, amire épp olyan szükség volt, mint magukra a művekre. A szabadságharc idején a Pesti Műegylet kiállításai szüneteltek, de igen hamar, 1851-ben újra indultak a tárlatok. Miután Bécsben is elkezdték kiállítani a müncheni képeket, a két város között mintha rivalizálás bontakozott volna ki. A vetélkedés begyűrűzött Pestre is, ám a hazai közönség a bécsiekkel szemben egyértelműen a münchenieknek adta a pálmát. Úgy tűnt, hogy a pesti művészeti élet működik, a külföldi kiállítók jelenléte folyamatos. Az egyre szélesedő nemzetközi mezőny döntő fontossággal bírt, hiszen megmentette Pestet a beszűkülés és a provincializmus kísértő árnyától.

Dománszky Gabriella

vissza