Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

München szerepe a modern magyar festészet kialakulásában

Münchennel kapcsolatban a modernség korábbi, szokásos formacentrikus, redukált szemléletével szemben egy autentikusabb és történetibb, a 19. század utolsó évtizedének közép-európai, (német, osztrák, magyar) művészetkritikája által képviselt modernség-felfogás rehabilitálására kerülhet sor. A művészetszemléleti változások középpontjában az 1888-ban, a Glaspalastban rendezett nemzetközi kiállítás, ennek hatása és Richard Muther kritikai tevékenysége állt, akinek kulcsszerepe volt a modernség új felfogásának és a modern festészet első, toleráns és plurasztikus szemléletű szintezisének kialakításában.

A Münchenben élő és ott tanuló magyar festők gyorsan reagáltak a nemzetközi kiállításokon látható, új stiláris kísérleteket felmutató külföldi és német képekre. Először a naturalizmus képviselői nyújtották a korszerű modernség mintáit: nemcsak a francia szalon-naturalizmus mesterei, mint Jules Bastien-Lepage, Adolphe Dagnan-Bouveret vagy Alfred Roll képei, hanem a kortárs belga es német festők, Fritz von Uhde, Max Liebermann, Leopold Kalckreuth és Gotthard Kuehl stílusa is. Ezt követően a skót festők (Guthrie, Paterson), továbbá Whistler, majd egy-egy korai szimbolista mű (Stuck, Klinger, Herterich) színvilága és művészetszemlélete ihlette meg egyénenként különböző módon az első modern szemléletű és stílusú képeket megalkotó fiatal magyar festőket (Csók István, Baditz Ottó, Iványi Grünwald Béla, Ferenczy Károly, Réti István, Thorma János, Pataky László, Zemplényi Tivadar).

Az új, modern, korszerű (zeitgemäß) és valósághű (realitätstreu) festés követelményét Richard Muther kritikus már 1888-ban tudatosította a Glaspalast nemzetközi kiállításáról írt kritikáiban. Ezek az írások formálták annak az ifjú festőnövendéknek, Lyka Károlynak a mentalitását és kritikai szemléletét, aki néhány év múlva - feladva a festészeti tanulmányait - a modern stíluskísérletek, a naturalizmus, plein-air és a szimbolizmus legfontosabb kritikai támasza lett a magyar művészeti életben. 1890-től írt kiállításkritikái alapján nyilvanvaló, hogy a kísérletező fiatal magyar festők aktív részesei voltak a legfrissebb stiláris törekvések megteremtésének.

A kilencvenes évek elejétől megjelenő pszichológikus szemlélet új dimenziót adott a kortárs realista-naturalista képeknek. Miközben kortárs társadalmi problémákat dolgozott fel tematikailag új és korszerűen módon, a jelenetek szereplőinek érzelmi állapotára összpontosítva felhasználta a modern szépirodalom és természettudomány új ismereteit az emberi lélek reakcióiról. A plein-air vagy a szimbolizmus új fény- és színhasználatával párosulva e képek közül néhány a hangulati szimbolizmus főműveként vált ismertté (Csók István: Árvák, Réti István: Bohémek karácsonyestje idegenben). A modern magyar festészet első jelentős periódusa 1889-ben kezdődött a naturalizmusnak a modern életből vett jeleneteket feldolgozó képeivel, amelyek gyorsan szintetizálták a kor számos stíluskísérletét, és egyéni, új, korszerű és modern szintézist teremtettek.

A müncheni Secession 1892-es megalakulása után igen jelentős szerepet játszott a modern festészet térhódításában. Nagy hatással volt a többi, Közép-Európában létrejövő szecessziós társaságok kialakulására, így a bécsi Sezessionra is. Bécs gyakorlatilag továbbfejlesztette és elméletileg kristályosabb, kiérleltebb formába öntötte a müncheni Secession még amorf és igen plurális jellegű esztétikai elveit. A bécsi Sezession átvette azt a fontos szervező szerepet, amit a müncheni évenkénti nemzetközi kiállítások jelentettek, azzal, hogy évi három kiállítást szervezett, állandóan meghívta a kortárs modern külföldi kísérletező művészeket, kiállítási fórumot biztosított az egész közép-európai régió akkori modern művészetének, és a korszerűség és aktualitás kritériumát megtartva a teljes művészi szabadság mellett tört lándzsát.

Sármány Ilona

vissza