Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Tájképek, alakok tájban

A 19. század közepén Münchent megjárt magyar tájfestők még sokáig a romantika rabjai maradtak, de az 1851-es londoni világkiállítás megtekintése után Párizsban és Brüsszelben is körülnéző német tájképfestők, s közülük is elsősorban id. E. Schleich munkálkodásának köszönhetően Münchenben is elterjedt az intim tájfestészet. Constable, Turner és a barbizoniak nyomán Európa szerte kezdtek visszaszorulni a heroikus, idealizáló, történeti vagy egzotikus tájfestés sablonjai, hogy átadják helyüket a prekoncepcióktól megszabadulni kívánó, kötetlenebb és egyben közvetlenebb tájábrázolásnak. Az új természetszemlélet kapcsán egyre fontosabbá vált a festő számára a saját környezete és élményvilága. Művészetének immanens jellege témaválasztásából éppúgy kiviláglik, mint a romantikából a realizmus, naturalizmus, illetve impresszionizmus irányába fejlődő stílusából. A festészeti műfajok hierarchiája fokozatosan átalakult, és a tájkép a század utolsó harmadában lassanként főszereplővé vált. Ezek az általános európai korjellemzők a magyar festészetben és annak müncheni szeletében is jelen voltak, még ha kissé megkésetten is. Számtalan átmeneti alkotás jelzi a különböző szakaszokat és megoldásokat, az egyes művészegyéniségek sajátos beállítottságának függvényében.

A Piloty-iskola fenegyerekének számító Szinyei Merse Pál újfajta természetlátása az emberi alakot tájban ábrázoló képtárgyakban fejlődött ki, ahol az ember nem staffázsa, hangulati kiegészítője a természetnek: egyenrangú társként felfokozzák egymás hatását és harmonikus együttesük mindenféle narratívát kiküszöbölve az élet teljességének szépségét hirdeti. Ezt szolgálják egyébként a teljes színkör szivárványos gazdagságával felragyogó színek is, melyek kiválasztásánál tudatosan alkalmazta a komplementer- és kontraszt hatásokat, gondosan mérlegelve a színek fénytelítettségét jelző valőröket is. ¬ A korszerű látásmód főként Mészöly Géza és az August von Pettenkofen nyomán Szolnokon dolgozó osztrák és magyar festők munkálkodása eredményeképpen, lassanként Magyarországon is elterjedt. Mészöly bécsi tanulmányait követően már 1871-től konvenciómentesen, természetes egyszerűséggel, üde színekkel ábrázolta a Balaton parti és Tisza menti tájrészleteket, melyekből szinte sosem hiányzott a természettel egy ritmusban élő ember. 1872-től több éven keresztül dolgozott telente Münchenben, hiszen a bajor művészek éppúgy befogadták a sokféle inspirációt ideszállító különféle nemzetek eredeti tehetségeit, mint a műkereskedők. Az 1870-es években Pállik Béla, Spányi Béla, sőt Baditz Ottó is egész közel jutott a plein-airhez.

A nagyközönség azonban egyelőre kevés érdeklődést mutatott a tiszta tájábrázolás iránt, ezért számos művész műfajt váltott és a jobban eladható életképekben kamatoztatta friss megfigyelését. Akik megmaradtak a tájfestésnél, vagy etnografikus külsőségek hangsúlyozásával (Böhm Pál), frappánsan élethű állatábrázolásokkal keresték a közönség kegyeit, (Pállik Béla, Aggházy Gyula, Vastagh Géza), vagy borongós, kissé szentimentális hangulatú tájakat festettek (Spányi Béla). Hangulattal telített, finom tájlátomások jellemezték az 1870-es évek végén jelentkező Mednyánszky László tájfestészetét is, mely azonban képei minőségével messze magasodik kortársai hasonló törekvései fölé.

A tájfestés műfajának egyenjogúsítása és korszerű mederbe terelése szempontjából tehát nem elhanyagolható az eddigi tárgyalt nemzedék szerepe. Müncheni kapcsolataikon kívül egyre több párizsi befolyás is érte őket, különösen az 1880-as évek végétől, amikor festőink nemcsak a világkiállításra utaztak ki, hanem tanulmányaik végett is hosszabb ideig tartózkodtak a művészek számára immár kikerülhetetlenné vált metropoliszban. A müncheni nemzetközi kiállításokon megkedvelt Bastien-Lepage-féle finom naturalizmus mellett Párizsban végre az impresszionistákat is felfedezhették maguknak, még ha ezek hatása egyelőre nem is jelentkezett művészetükben. Az 1890-es évek azonban mindenképpen új korszakot jelölnek tájfestészetünkben is, főként a későbbi nagybányaiak jelentkezésével, valamint a szolnoki kezdeményezések általános elterjedésével.

Szinyei Merse Anna

vissza