Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Történelmi festészetünk és a müncheni akadémia

A müncheni akadémia megalapításával a műfaji hierarchia csúcsán álló történeti festészet szabályrendszere Peter Cornelius és nazarénus barátai kezdeményezésére a nemzeti jelleg megjelenítésének követelményével egészült ki. A nemzeti tematikájú művészet megszületésében közrejátszott a Napóleon elleni háborúk időszaka is, mivel Európa ekkor szembesült először egy, a nemzeti identitást elnyomó despotikus hatalom fenyegetésével. A nemzeti tematika érzelmileg is hatásosabb megjelenítésének igénye a német festészetben a belga történeti festészet hatására merült fel: a történelmi múlt nagy érzelmi hatásfokkal - nemzeti tragédiák vagy tragikus hősök révén - történő felidézése szokatlan volt a corneliusi elvek alapján működő, színtelen, érzelemmentes német akadémiai festészetben. Két belga festő, Gallait és Biéfve műveinek berlini és a düsseldorfi bemutatása heves vitákat váltott ki, melyek egy realisztikusabb és érzelmekkel telített romantikus festészet megszületését eredményezték.

Az új festőgeneráció, Wilhelm von Kaulbach, Karl von Piloty, Teodor Diez és kortársaik már ennek a szemléletnek a jegyében alkották képeiket. Témáikat a világtörténelemből, Kelet és Nyugat harcáról szóló ókori történetekből vagy a harmincéves háború vallási küzdelmeiből merítették. Ezek azonban nem rendelkeztek olyan erővel, mint a belgák függetlenségi harcának - vagy a Napóleon diktatúrájától való félelemnek - az élménye, így a német történeti festészet mind a belgákhoz, mind a közép-európai fiatal nemzetállamok történeti piktúrájához képest nem nyújtott érzelmi többletet, mivel utóbbiak esetében a függetlenség kivívása vagy megtartása létkérdés volt. A történelmi festészet kifejező ereje függött a művészek érzelmi beállítottságától, a téma iránti elkötelezettségüktől, esetleges személyes élményeiktől, amelyek fokozták a képeknek a közönségre gyakorolt érzelmi hatását. Ez pedig a műfaj számára nagyon fontos volt, hiszen ettől függött a mű fogadtatása, és ez különböztethette meg egymástól a tömegével megjelenő alkotásokat.

A század közepétől Münchenben tanuló, a történeti festészetet művelő festőink nem voltak könnyű helyzetben, mivel a hazai közvélemény a nemzeti festészet megteremtését várta tőlük. Ehhez nemzeti stílus illett volna - miként ez teoretikusaink már az 1840-es évektől kezdve jelezték -, de a festőknek ugyanakkor követniük kellett az általános akadémiai elvárásokat is. A nemzeti jelleg érvényre juttatásában kulcsszerepet játszott a témaválasztás: ebben elsősorban nemzeti sorsfordulóink tragikus mozzanatai érvényesültek. Ebben szerepet játszott az is, hogy az ország egy levert forradalom és a tíz éves elnyomás után ekkoriban kezdett éledezni. E történelmi szituációban a múltból vett tragikus események üzenete a jelennek szólt. A nemzeti szenvedéstörténetet feldolgozó festők közül a legjelentősebbek közé tartozott Orlai Petrics Soma, Székely Bertalan, Wágner Sándor és néhány korai képével az ifjú Benczúr Gyula. Témaválasztásaikat tekintve feltűnő, hogy a képek többsége törökellenes függetlenségi háborúink eseményeit örökíti meg, mivel ezeknek a jelenre vonatkoztatható szimbolikus erkölcsi tartalma többrétű volt: a hazáért hozott hősi áldozatvállalás mellett a szenvedést, a halál fölött érzett általános emberi fájdalmat és nem utolsósorban a keresztény Európa védelméért hozott áldozatot egyszerre fejezte ki. Orlai Petrics Soma II. Lajos holttestének feltalálása, Wágner Sándor Dugovics Titusz vagy Székely Bertalan II. Lajos tetemének feltalálása, majd a Dobozi Mihály és hitvese, a Mohácsi vész és az Egri nők című képei magas művészi színvonalukkal arra is alkalmassá váltak, hogy erkölcsi mondandójuk révén csatlakozzanak a német festészet Kelet és Nyugat harcát megjelenítő vonulatához, csak ezúttal tragikus hangvétellel. A müncheni akadémiai mesterek hatása a magyaroknál számos esetben nyomon követhető, Orlainál főként Kaulbach, míg Wágner Sándornál, Liezen-Mayer Sándornál és Benczúr Gyulánál egyértelműen Karl von Piloty befolyása érezhető. Székely Bertalan esetében inkább a belgák - főként Gallait -, valamint Alfred Rethel hatása fedezhető fel. A képek itthoni fogadtatásával kapcsolatban említésre érdemes, hogy ezek a művek a Habsburg törekvésekkel ellentétes, ellenzéki szemléletet képviseltek, így - állami támogatás hiányában - puszta hazafias lelkesedésből készültek, vagyis a megrendelő ez esetben nem az uralkodó vagy az állam volt: mű és közönség egymásra találásának bizonyítéka, hogy a képek közadakozásból kerültek be a közgyűjteményekbe.

Az 1867-ben megkötött kiegyezés lényeges változást hozott nemcsak az ország történelmében, de a történeti piktúra további alakulásában is. A történeti festészet ettől kezdve állami támogatást kapott, a nemzeti tematikán belül azonban már nem múltunk tragikus, hanem az állam nagyságát és erejét szimbolizáló dicsőséges eseményei kerültek előtérbe. A legkedveltebb témák a honfoglalás és az államalapítás időszaka, valamint nagy királyaink - Szent István, Könyves Kálmán, Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás - életéből vett jelenetek, melyek már az állami reprezentáció érdekeit szolgálták. München szerepe ekkor sem csökkent, jóllehet a növendékek már magyar oktatási intézményekben is tanulhattak. A müncheni akadémián tanító három magyar professzor közül Liezen-Mayer Sándor tevékenysége egy-két képét kivéve már a müncheni történeti piktúra szellemi és stiláris vonulatához simul, míg Benczúr Gyula már a hazai reprezentatív történeti festészet legjelentősebb képviselője. A Vajk megkeresztelése és a Budavár visszavétele című grandiózus művei - különösen a pazar anyagfestés és a látványos kompozíciós megoldások miatt - mestere, Karl von Piloty legjobb tanítványává avatják. A reprezentatív irányzatnak számos jeles képviselője akadt még a magyar festészetben a század utolsó három évtizedében (Vágó Pál, Dósa Géza, Feszty Árpád, Vajda Zsigmond, Hegedűs László). A század legvégén müncheni iskolázottságú festőink közül néhányan, főként Hollósy Simon és Thorma János kísérletet tettek a történeti festészet megújítására, de az akadémiai szabályokat nem lehetett összeegyeztetni a természetelvű, plein-air festésmóddal. Kísérletük nem sikerült, amit az is jelez, hogy műveik befejezetlenek maradtak.

Bakó Zsuzsanna

vissza