Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Életképek

A müncheni iskolára olyannyira jellemző műfaj, a zsánerfestészet különféle alfajai a magyaroknál is rendkívül gazdag szóródást mutatnak, és a legváltozatosabb formákban bukkannak fel. Legkorábbi művelői közé tartozik Szinyei Merse Pál, akinek konvencióktól ösztönösen idegenkedő, az irodalmias tartalmi kötődéseket elkerülni szándékozó attitűdje a képek merész egyszerűségében és közvetlenségében volt meglepően újszerű. Ember és természet meghitt összeforrottsága, a látvány elemeinek tökéletes harmóniája az igazi téma számára. Szereplőinek cselekvéstelen állapotszerűsége teljességgel ellentmond a zsánerműfaj hollandoktól öröklött elbeszélő jellegének.

Az 1880-as évekre ellenállhatatlan erővel terjedt el a magyar festészetben is az életkép. A lassanként időszerűtlenné váló történeti kép szerepét is átvéve most már ez vált uralkodó műfajjá, hiszen a kapitalizálódó vezető rétegek és a polgárosodó lakosság gyarapodó anyagi lehetőségei sosem látott virágzást indítottak a műpiacon is. Az életképek számbeli döntő többségét müncheni tanultságú festőink készítették. Így a nemzetközi igényt kielégítő legváltozatosabb témák helyet kaphattak a vásznakon, melyekből néhány hazakerült, az 1880-as évekre pedig a pesti műpiacon is eluralkodott. Virágzott a kolostorok belső életével foglalkozó barát- és apácafestészet, a fülledt levegőjű egzotikus Kelet témája (Eisenhut Ferenc, Tornai Gyula), a francia budoárok selyemruhás előkelőségeinek titkaiba bepillantó apró kabinetkép (Kéméndy Jenő, Kardos Gyula), az élcelődő családi zsáner, az édeskés gyermekkép (Peske Géza), a gáláns jeleneteket megörökítő szalonzsáner (Karlovszky Bertalan, Margitay Tihamér) és sok más, zömmel a frappáns csattanóra építő képtárgy. Külön csoportot képeznek a Wágner Sándor spanyolországi tanulmányútján készült zsáner jellegű, színpompás helyzetképek a tipikus spanyol életkivágatokkal.

A romantikától kezdve egyfolytában virágzó népéletkép, közte a cigány téma adta ki azonban még mindig a zsánerek zömét. Egyik legnívósabb képviselője, Böhm Pál a 70-es évek első felében Szolnokon Pettenkofen társa lett a Tisza-parti egyszerű nép mindennapi életének festői visszaadásában. A színpadias alakfelfogás azonban az 1880-as évektől teljességgel eluralkodott a Münchenben nagy mennyiségben festett kompozícióin. A müncheni Akadémia népszerű tanára, Wágner Sándor vágtázó hortobágyi csikósaival és egyéb lovas kompozícióival emlékezett rég elhagyott hazájára. A paraszt-téma más művelői (Roskovics Ignác, Déry Kálmán) már aprópénzre váltották a tárgyban rejlő festői lehetőségeket, és elvesztek az etnografikus részletekben.

Az anekdotikus tartalmú, néprajzi rekvizitumokat is felsorakoztató, külsőséges zsánerfestészet mellett azonban továbbélt a mélyebb mondanivalóra koncentráló realista vonal. Markáns képviselője, Gyárfás Jenő, akinek több művén a Leibl-kör némely művészének, főként Wilhelm Trübnernek és Carl Schuchnak a hatása érezhető. Az 1880-as években Münchenben működő magyar festők talán legnagyobb hatású egyénisége, Hollósy Simon a népi zsáner utolsó 19. századi megújítója volt. Leibl közeléből induló naturalizmusa fokozatosan telítődött fénnyel. Sosem hódolt be a novellisztikusságnak vagy a fényképszerű pontosságnak. A másfél évtizedig Münchenben dolgozó Baditz Ottó részletgazdag realizmussal dolgozta fel az élet árnyoldalaiból vett témáit, melyekkel nagy érdeklődést keltett a budapesti kiállításokon. Az 1890-es évekre világosította ki palettáját, ám friss plein-airje átmenetinek bizonyult. A szentimentális jellegű szegényember-festészet számos példája mellett feltétlenül ki kell emelnünk a későbbi nagybányaiak változatos tematikájú figurális képeinek értékes sorozatát, hiszen ezek mind hozzájárultak a művésztelepi munka eredményeinek gyors beéréséhez. Ahogyan Szinyei figurális tájait sem szívesen neveznénk zsánerképnek, és ezért a tájképek közelében emlékezünk meg róluk, a nagybányaiak hasonló jellegű kompozícióit is szerencsésebb abba a kontextusba helyezni, hiszen zömüktől mi sem áll távolabb, mint a novellaszerű csattanó, az irodalmias tartalom.

Szinyei Merse Anna

vissza