Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Nem evilági tájakon - Művek 1938-1939 között

A "maszkokból" átalakult alakzatok már Vajda Lajos művészetének újabb periódusát készítik elő. Az 1938-1939 között keletkezett ceruza,- szén,- tusrajzok, pasztellek és temperák közös nevezőjét nem könnyű megtalálni. Nehezen értelmezhető tájtöredékek, szörnyek és koponyák, hajfonatok, létrák, holdak kavarognak a műveken. Legfontosabb meghatározójuk talán az idegenség lehetne: nem nyújtanak igazán fogódzókat mindennapi tapasztalataink számára. Mintha egy, a történelem előtti (utáni?) kor javarészt szétszóródott, töredékeire hullott leleteit tárná fel a művész. Akár a régész, rögzíti a helyszínen fellelhető nyomokat, de azok értelmezése, kontextusba helyezése azonban még nem lehetséges. E szerteágazó műcsoporton belül azonban megkülönböztethetünk néhány vonulatot. Ilyen például a kvázi-tájképek sorozata. Fontos megjegyezni, hogy a szentendrei program kialakulása során Vajda tudatosan elvetette a tájképet, mint elképzeléséhez képest túl szervetlen, esetleges tematikát. Most sem kötődik valóságos helyszínekhez, imaginárius tereket hoz létre.

Más képein - immár nyíltan - "előjönnek a szörnyek". A vízfejű szárnyas lény ezüst talajon lépked, küklopszok, bagoly,- és békafejű bestiák tűnnek elő. Legtöbbször persze uralkodni tud rajtuk. A gesztus mögött rejlő, objektivitásra törő hűvösség lesz műveinek alaphangja. Az emberi láb nem taposta tájak és a szörnygaléria mellett, mintha a művészet korai, primér megnyilvánulási formái foglalkoztatnák, a barlangfestmények, a sziklarajzok, a fakéregre vagy állatbőrökre kerülő ornamensek. Több művön az ausztrál őslakók ún. röntgensugaras stílusának hatása is érzékelhető, más alkotásokon az észak-amerikai indiánok által alkalmazott motívumokon túl azok szimbólumvilágát is felhasználhatónak érzi. Sok köztük a befejezetlen, mert befejezhetetlen mű; egy töredékekben, utalásokban, a szó szoros értelmében nyomokban fennmaradt világ rekonstruálási kísérleteként.

vissza