Aktuális időszaki kiállítások

A korszak legfontosabb, igazán reprezentatív, gazdag anyaggal ránk maradt műfaja az ötvösművészet. Kiváló ötvösök működtek a Felföldön és Erdélyben is; sok mestert ismerünk, egyre bővülő életművel.

Az ornamentika mutatja legvilágosabban, mennyire nehéz megvonni a határt késő reneszánsz és barokk között. A 16. századi veretdíszek továbbélnek a 17. századi erdélyi ötvösműveken; a tekercsdísz és a porcdísz végigfut az egész 17. századon; a legkésőbb megjelenő akantusz-ornamentika pedig már teljes egészében a barokk korszakát előlegzi meg. Közben az edénytípusok változatlanok maradnak: a leggyakoribb a talpas pohár, amely mindenütt előfordul, főleg egyszerűbb változataiban, de ismerjük szinte vödörnyi méretű, reprezentatív példányait is. A barokk első protagonistája a Nagyszebenben működő Hann Sebestyén, de motívumai között jelen vannak a késő reneszánsz metszet-előképei és edénytípusai is. Az ornamentika nemcsak az ötvösműveket borította be, hanem a könyvkötéseket, fegyvereket, fafaragványokat és a miniatúrafestészet alkotásait is. Terjedésének egyik útja a sokszorosított grafika volt; ehhez néhány - részben magyarországi használatú - rézmetszetet is sikerült kiállítanunk.

A kiállításon végigfutó archív képi anyag nem csupán a - különböző okok miatt - mozdíthatatlan műalkotásokat hivatott megjeleníteni. Szerettük volna segítségükkel felidézni azt a tudományos - és nem mindig csak tudományos - érdeklődést is, amely a 18. század végétől, 19. század elejétől új és új kérdésekkel fordult a korszakhoz és alkotásaihoz. Így ez a közel kétszáz esztendő mintegy kettős tükörben látható: mikor és hol húzódik - a pontosan kimérhetetlen - határ gótika és reneszánsz, illetve reneszánsz és barokk között.