Aktuális időszaki kiállítások

A kiállítás a Jagelló-korral indul: e néhány évtizedben többféle művészeti stílusirány élt egymás mellett - a közvetlenül Itáliából eredő reneszánsz, a késő gótika közép-európai változatai, illetve az északi reneszánsz elemei. A Mohács előtti időszak magyarországi művészete jól dokumentált, mégis főként olyan művek láthatók, amelyek az utóbbi időben bukkantak fel, vagy eddig ilyen összefüggésben nem mutatták be őket.

A késő középkor legfontosabb, leglátványosabb egyházi művészeti műfaja az Alpoktól északra a táblaképekkel, szobrokkal díszített szárnyasoltár. Elsősorban a török háborúktól megkímélt északi részeken és Erdélyben (a mai Szlovákiában és Romániában), de elvétve a nyugati határhoz közel is több fennmaradt művet ismerünk. Többségük ma is templomban áll, de sok jutott a múzeumokba is, főleg töredékek. Mindhárom területről igen jelentős emlékek láthatók a kiállításon, mint pl. a csíksomlyói ferences templom egykori főoltárának középképe Szűz Máriával és szentekkel, vagy a szintén erdélyi illetőségű két tábla, a Napbaöltözött Asszony és Krisztus színeváltozása; a Szepességből származó Szent Katalin-sorozat vagy Hutter János eperjesi epitáfiuma.

A késő középkor másik fontos műfaja a - jelentős egyházi központokra jellemző - hatalmas kóruskönyvek sorozata. Korszakunk elejéről származik a ritkán kiállított Kassai Graduálé (1518), amelynek miniatúráin olykor látványosan vegyülnek a késő gótika és az északi reneszánsz elemei, de ide tartozik többek között az ún. Budai Antifonále (1500-1510), vagy Tolnai Máté pannonhalmi főapát monumentális Graduáléja (1515-1525). Illuminált kéziratok elvétve készültek a 16-17. században is; mint például a Magyarországon kifestett Kriza-kódex (1531), vagy Listhius János kancellár breviáriuma, (1573 után). Kevéssé ismert, hogy nagyméretű kóruskönyvek a 17. században is készültek: ilyen például a Béllyei Graduál vagy a Vágsellyei Antifonálé.