Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban, 1907

Csontváry Kosztka Tivadar (1853 - 1919)

Képek

19 - 20. századi gyűjtemény

Restaurálta Ispánki Mária és Petheő Károly 1990-1992-ben

A Csontváry egyik főműveként számon tartott képet már a művész életében többször is felcsavarták, a szállítás közben történt sérüléseket a festő maga javította. A majd 2 m2-es, sok helyen domborműszerűen vastagon megfestett vászon súlyának megtartására már az 1960-as évek elején az akkor szokásos módon, nátronpapír réteggel elválasztva, dublírvásznat ragasztottak a kép hátuljára. Elsősorban az égen voltak láthatók nagy kiterjedésű átfestések, amit az ultraviola (UV) és mikroszkópos vizsgálat is alátámasztott. A restaurálás első fázisában az eredeti festékfelület feltárása, a régi dublírvászon leválasztása, a hátoldalnak a ragasztóanyagtól való megtisztítása történt meg. A második fázisban a lakkréteg és az átfestés, valamint a korábbi tömítések eltávolítása után kerülhetett sor a friss tömítésre, lakkozásra és a színhelyes retusálásra. A hagyományos fa ékráma helyett a frissen dublírozott vásznat új típusú, rugós feszítéssel megoldott, alumínium vakrámára feszítettük fel.

vissza