Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

A Szentháromság-oltár középképe Mosócról, 1471

Régi Magyar Gyűjtemény

Képek

Az oltártáblát Móré Miklós restaurálta 1967 és 1974 között

A középkori Turóc vármegyéből származó oltár középképén - a Szentháromságnak a korban kedvelt, Kegyelem trónjaként megfestett ábrázolásán -, a trónus lépcsőjének legalsó szegélyén a nagy valószínűséggel az oltár festőjének monogramját jelölő G és H betűk olvashatók. A betűk és elválasztójelek közé írt 1471-es évszám a mű készítésének, talán befejezésének időpontja. A szárnyasoltár megrendelője a trónus oldalához támasztott címerpajzsok alapján Ernuszt Jánossal azonosítható. Ernuszt budai polgár, Mátyás király helytartója volt, aki 1470-től Turóc vármegye főispáni tisztét töltötte be. A budavári Nagyboldogasszony-templom mellett saját sírhelyének szánt kápolnát építtetett. A donátorról tudottak alapján valószínűnek látszik, bár mindeddig nem bizonyított, hogy a GH mester művészi tevékenysége valamilyen módon Budához, az ország fővárosához kapcsolódott, Szentháromság-oltára esetleg az elpusztult budai táblaképfestészet ritka emléke. Mesterünk stílusát sziléziai, valamint dél-német, osztrák hatások és a közvetett módon megismert németalföldi motívumok és szerkesztési elvek formálták.

Az oltártáblát feltehetően még a 19. században jelentősen átalakították: az angyalok alakjától induló bekarcolt szerkesztési vonal mentén függőleges irányban mindkét oldalát megcsonkították, fent félköríves záródásúvá változatták. Az aranymustrás háttérből megmaradt felületet a hiányok elfedése céljából aranybronzzal átfestették és javították, kiegészítették a kopott zöld és a vörös drapériákat is.

A restaurálás megkezdése a négy fenyőfa deszkából összeépített, rovarfertőzött hordozó meggyengült állapota miatt vált sürgetővé, melytől az enyveskréta alap sok helyen elvált, a festékréteg megrepedezett, feltáskásodott. A festett felület ideiglenes rögzítése, védőpapírral való leragasztása után először a működésképtelenné vált, korábban készített parkettarendszert kellett lebontani. Ezt követően a restaurátor a megromlott fatábla teljes eltávolítása mellett döntött: finoman, szinte milliméterenként haladva levéste az eredetileg mintegy 8 mm vastag fa hordozót, mígnem szabaddá vált a festmény alapozásának hátoldala. A korábbi beavatkozások alkalmával használt konzerváló anyagok letisztítása után ezt a csupaszon maradt képréteget kellett a hársfa- és furnérlemezekből készített új panelre ragasztani, majd préseléssel rögzíteni. A rekonstruált képtábla méretét az oltár fennmaradt szárnyképeihez igazítva, a csonkításkor kettévágott, szimmetrikusan elhelyezett címerpajzsok kiegészítése alapján lehetett meghatározni. A kompozíció egységét, esztétikai teljességét a hiányzó részek rekonstrukciójával teremtette meg a restaurátor. Az álló angyalokhoz a szárnyképek, a baldachin tetőrészének kiegészítéséhez németalföldi festmények hasonló motívumai szolgáltak mintaképül, míg az aranymustrás hátteret a megmaradt eredeti részeket folytatva lehetett teljessé tenni.

vissza