Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

MADONNA-SZOBROK TÜSKEVÁRRÓL (?)

A korábbi 1450 körül, a későbbi 1470 körül készült

Képek

Régi Magyar Gyűjtemény

A korábbi szobron az első restaurátori beavatkozást Németh Kálmán végezte 1961-ben, a szakszerű restaurálás Faragó Ferenc munkája (1978-1980).

A későbbi szobrot ugyancsak Németh Kálmán műhelyében kezelték először az 1950-es évek végén, a szakszerű restaurálás Kovács Zsuzsa (1974), Menráthné Hernády Szilvia, Laurentzy Mária (1993) és Kázik Márta (2001) munkája.

A két Madonna-szobor története a Dunántúlon régészeti ásatásokat is folytató, műértő és gyűjtő Darnay Kálmán sümegi gyűjteményéig követhető vissza biztosan. A különböző stíluskörhöz tartozó és eltérő időben készült műveket a sem biztosan meg nem cáfolható, sem hitelt érdemlő módon nem bizonyítható családi hagyomány alapján tartja a művészettörténetírás tüskevári eredetűnek. A közelmúltbeli restaurálás, az ennek kapcsán elvégzett vizsgálatok és megfigyelések jelentős új eredményekkel gazdagították a szobrok történetéről korábban tudottakat: a mindkét esetben nyárfa hordozó és a felület - az alapozás és a festés - állapota a Madonna-szobrok évszázadok óta összefonódott, közös sorsáról tanúskodik. Mindkét szobor anyaga nagyon erősen és nagyon régóta - szinte a készítést követő idők óta - rovarfertőzött, a későbbi Madonna első, talán még középkori javítása közvetlenül a már akkor is roncsolódott hordozóval érintkezik. A szobrokat nem szú, hanem egy jóval ritkábban előforduló és sokkal nagyobb kárt okozó bogár, feltehetően cincér támadta meg. A korábbi szoborból a restaurálás közben is nagy számban kerültek elő rovarmaradványok. A többszörös felújítással feltehetően e korán megkezdődött fertőzés nyomait igyekeztek időről időre eltüntetni. Többször újraalapozták, és vastag, testes rétegekkel átfestették a felületek éppen megromló részeit. Mindenképpen bizonyítéka ez annak, hogy a Madonna-szobrokra hosszú időn keresztül, folyamatosan szükség volt. Használták őket, mégpedig - amennyire a sérülésekből és a feltárható javítások hasonló jellegéből erre következtetni lehet - nagy valószínűséggel ugyanazon a helyen. A 20. század derekáig lényegében azonos állapotú műtárgyak múzeumi beavatkozások során változtak egészen különbözővé.

Az 1450 körül készült Madonna-szobrot - végzetes kárt okozva - Németh Kálmán restaurálta először a Szépművészeti Múzeumban. A szobor teljes megtisztításának szándékával az eredeti rétegeket a későbbi átfestésekkel és átalapozásokkal együtt lekaparta a felületről. Durva beavatkozásra utal a drapéria mélyedéseiben erősen felborzolt fafelület. A fa és az alapozás hiányait enyves faliszttel tömítette. A szobor mai megjelenését a Magyar Nemzeti Galériában 1978 és 1980 között elvégzett restaurálás során nyerte. Faragó Ferenc véglegesen konzerválta a fa hordozót, a drapéria letöredezett éleit hársfával egészítette ki. A rovarrágás okozta, hatalmas felületű hiányokat színezett folyékonyfával, az alapozás hiányait színezett kréta alappal pótolta. Feltárta a néhány helyen megőrzött, különböző korú festékrétegeket, köztük az eredeti középkorit például Mária bal kezén, kendőjén, köpenye egy részén és a kis Jézus testén. A restaurálás célja a biztos konzerválás és fertőtlenítés mellett ebben az esetben az igen roncsolt anyagú, szinte teljes egészében lecsupaszított faszobor olyan tetszetős, esztétikailag élvezhető megjelenésének megteremtése volt, mely a megmenthető alapozási és festéknyomok megőrzésével a plasztika kiváló minőségét a lehető legjobban érvényre juttatja.

Az 1470 körül faragott Madonna-szobrot ugyancsak Németh Kálmán kezelte először az 1950-es évek végén: enyves vízzel próbálta konzerválni a szinte porló fát, a nagyméretű hiányokat faliszttel pótolta. A tisztítást azonban - feltehetően a faanyag igen rossz állapotára való tekintettel - nem kísérelte meg: az egész felületet - talán a megerősítés szándékával - vastag tempera- és olajfestékréteggel vonta be. A szakszerű restaurálás megkezdése Kovács Zsuzsa nevéhez fűződik: 1974-ben fertőtlenítette, majd konzerválta a szobrot. Megkezdte az egymásra rétegződő alapozások és festések feltérképezését, a megőrzött középkori színezés felkutatását. A próbatisztítás célja elsősorban annak megállapítása volt, hogy milyen rétegek kerültek egymásra, ezek milyen állapotúak és milyen kiterjedésben találhatók meg a felületen. A konzerválást és kutatást Menráthné Hernády Szilvia és Laurentzy Mária folytatta 1993-tól, majd a restaurálást 2001-ben Kázik Mártával együtt fejezték be. A feltárás eredményeinek ismeretében világossá vált, hogy nem érdemes, sőt nem is lehetséges a szobor teljes restaurálását, az átalapozások és átfestések teljes eltávolítását, a mű középkori megjelenésének rekonstruálását célul kitűzni. A szobor felületének mintegy 80 százalékát borító, különböző korú, alapozási rétegek és átfestések páncélként tartották össze az agyonrágott, üreges, morzsalékos faanyagot. Ennek megbontása bizonyos helyeken a plasztika pusztulását okozta volna. A teljes letisztítás végső fokon egy plasztikai hiányokkal, roncsolásokkal tarkított, lecsupaszított, esztétikailag élvezhetetlen, eredeti kvalitásaitól nagyrészt megfosztott szobrot eredményezett volna. A restaurátorok különböző korokból származó, jó megtartású festékrétegek megőrzése és bemutatása mellett döntöttek annak ellenére, hogy ezek bizonyos esetekben, például Mária kék köpenyén és piros ruháján a középkori polikrómiával nem egyeznek. A festett felületek helyreállításának célja a harmonikus egyensúly megteremtése volt a megmaradt középkori testszínek, az ugyan nem eredeti, de hatásukban hiteles, elöregedett festést mutató drapériák, valamint az olyan felületek között, ahol csak a csupasz fa látható. A restaurálás eredményeképpen a szobor a középkori színvilággal ugyan nem egyező, de történetének különböző fázisait hitelesen felidéző, egységes hatású és majdnem teljes felületű festést mutat, mely a plasztikához rendelve - miként eredetileg is - annak remek kvalitását hatásosan emeli ki.

vissza