Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

A szóra bírt műtárgy

Új szerzemények, új eredmények az 50 éves Magyar Nemzeti Galériában

2007. július 10 - szeptember 9.

Budavári Palota, A épület I. emelet, C és D épületi kiállítótermek

Vajon csak vásárlás útján gyarapodik a múzeum? Ki volt M S mester? Ismerjük-e a modern monogramistákat? Hogyan segíti a levéltár, vagy éppen a restaurálás a művészettörténészi munkát? Az elmúlt 15 év új szerzeményeiből kiállításra kerülő válogatás igyekszik bemutatni azt a szellemi teljesítményt is, ami a fontos művek felismeréséhez és megismertetéséhez szükséges. Az új szerzemények mellett szót kapnak az új tudományos eredmények, ha nem is a Galéria 50 évére, de az utóbbi 25-30-ra visszatekintve. Ez idő alatt egészült ki a gyűjtemény a régi magyarországi művészet emlékeivel, s lett teljes a kronológia a jelenkorig. Míg a kortárs kollekció mennyiségi és minőségi növekedése egyaránt számottevő, hála elsősorban az állami mecenatúrának, a középkori és barokk gyűjteményi részleg, a ritkábban adódó szerzeményezés mellett, főként intenzív kutatómunkával gyarapítja az értékeket. Nem várható persze teljes adatsor egy régóta "ismeretlenként" őrzött, többszáz éves műalkotásról. Gyakran az évtized-pontosságú datálás, a készítés helyének, a mű tárgyának és rendeltetésének meghatározása, az egyéni és a korstílus hálójában történő elhelyezése is nagy eredmény. Ahogyan szinte jutalomjáték egy-egy névről ismert és megfogható életművel rendelkező mester útjának követése, művészi szándékainak megértése.

Ezt az összetett nyomozómunkát elsősorban az állandó kiállításokon tudjuk bemutatni: a középkori kőtár, táblaképek és szobrok, a késő gótikus szárnyasoltárok és a barokk művészet termeiben (D épület földszint és I. emelet) rövid, illusztrált tanulmányok vezetik végig a nézőt a felismerés, a meghatározás folyamatán olyan jeles műalkotások, mint M S mester, alias Marten Swarcz Vizitáció-képe, a csíkmenasági főoltár, Johann Martin Stock vagy Dorffmaister István arcképei példáján. Egyúttal próbáljuk szoktatni a közönséget a kevésbé ismert művésznevek - Strecius János, Schmiddely Dániel, Spalinszky Mihály - ízlelgetéséhez.

Az igazi újdonságot természetesen az A épület I. emeletén megrendezett időszakos tárlat nyújtja. Itt nemcsak a jó néhány újonnan bekerült és meghatározott műalkotás - kezdve a pilisi ciszterci apátsági templom 1350-1360 között készült szentélyrekesztőjének töredékein, Mányoki Ádám, Orlai Petrich Soma és Mednyánszky László művein át Nemes Lampérth József alkotásaiig - hasonló szöveges bemutatkozására kerül sor, hanem további középkori és barokk művek mellett több száz jónevű, régóta vágyott, "becserkészett", 19-20. századi festmény, grafika, szobor és érem impozáns kollekciójának felmutatására.

A művészettörténész szakemberek tudták, de a nagyközönség számára nem volt nyilvánvaló, hogy Borsos József Libanoni emírjének díszes öltözete mögött gróf Zichy Edmund utazó és műgyűjtő személyét fedezhetjük fel. Az utóbbi évek kutatásai világítottak rá arra is, hogy 1871-ben Székely Bertalan nem valamiféle fantáziaképet alkotott a Japán nő megfestésével, hanem az eredeti metszeteket tanulmányozva a "japanizmus" világviszonylatban is korainak számító egyik főművét hozta létre. Néha igazi leletre is bukkanunk a raktárak mélyén: egy ismeretlen szerzőségű virágcsendéletet sikerült annak a Pogány Margit festőnőnek a nevéhez kapcsolni, aki Brancusi Pogány kisasszony című, világhírű szobrának modellje volt. Szerencsére az ajándékozási kedv az elmúlt másfél évtizedben sem csappant, így például Márffy Ödön özvegye végrendeletében számos kiemelkedő festményt és grafikát hagyományozott a múzeumra. Hasonlóan nagyvonalú gesztusként került külföldről haza a nagybányai Mund Hugónak és Dömötör Gizellának a hagyatéka, vagy Weininger Andornak, a Bauhaus magyar mesterének válogatott anyaga. A szerzeményezés és tudományos feldolgozás együttes munkája a muzeológus folyamatos feladatai közé tartozik, még akkor is, ha az élő művészek - Lossonczy Tamás, Schéner Mihály, Csernus Tibor, Lakner László, Bak Imre és mások - művei kevésbé filológiai aprómunkával, hanem inkább összefoglaló kiállítások rendezése során kerülnek az őket megillető művészettörténeti helyre.

A kiállítás egyúttal számvetés: jobbára közpénzből gyarapodunk, érte mindenkor közkincset kínálunk. Ezenközben, a múzeumi munka során, legyen az restaurátori beavatkozás vagy művészettörténeti kutatás, értéket növelünk. Ezt az anyagi-szellemi hozadékot tárja a nagyközönség elé jubileumának évében a Magyar Nemzeti Galéria.

A kiállítást rendezte Szücs György, Buzási Enikő, L. Kovásznai Viktória, Százados László, Zsákovics Ferenc

  • Bak Imre
  • Derkovits Gyula
  • Fehér László
  • Array
vissza