Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Az utolsó szénrajzok

Vajda művészetének utolsó, az 1940-es évre korlátozódó szakasza csúcspont s egyben záróakkord. Nagyméretű szénrajzokat készít olcsó csomagoló papírra. A műveken megjelenő rostos, növényi anyagokra emlékeztető formák közvetlen előzményeinek az előző év szirom- vagy lángnyelvszerű sűrű tusvonalakból összeszövődő motívumait tekinthetjük, de kétségtelen, hogy a dinamikusan mozgó struktúrák már a korai rajzok pettyegetéseinél vagy Felmutató ikonos önarcképe áramló színrészecskéinél is foglalkoztatták a művészt.

Nyilván hatást gyakoroltak Vajdára a természet elemi struktúrái. A legfontosabb számára azonban mégis az élet, a létezés nyersanyagával, energiáival való szembenézés, küzdelem lehetett. Ebben a küzdelemben a történelem, a kultúra után a hely és az idő sem számít többé. Marad a fekete és a fehér, a lobogó, kígyózó, egymással összefonódó formaszövedék. Ez a "csupasz", redukciós eljárás azonban akaratlanul is újra telítődik szenvedélyekkel-szenvedésekkel, az egyéni és közösségi sors gyötrelmeivel. Betegségének tudata, a korai elmúlás lehetősége s az ezzel szemben, a méltó jelhagyás érdekében folytatott küzdelme végigkísérte pályáját. Óhatatlanul gondolnunk kell arra, hogy a hamarosan ismét fellobbanó tuberkulózis előérzete ott lappang ezekben a művekben. Másfelől kiolvasható belőlük a háborús Európa közege, saját humanista értékeit megcsúfoló kultúrájának válsága is. Nem lehet véletlen, hogy a látszólag szeszélyesen csapongó alakzatokból helyenként démonikus maszkok, tengermélyi leviatánok, világító szemű ősállatok, fenyegető harcosok baljóslatú képe bontakozik ki. Kétségtelen, hogy e művek egyik fontos faktora, a befogadóra gyakorolt hatásuk lényeges eleme a félelem, a kultúra széthullásának s a személyes sors kilátástalanságának rettenete, a tragédia elemi erejű közvetítése. Mindez fontos, de nem kizárólagos mozzanat, legalább ilyen lényeges a születő, mozgó formák elementáris mivoltának az érzékeltetése. E rajzok egyfajta művészeti nullpontból indulnak el, a fellobbanó láng vagy a barlang falán megjelenő árnyék nyomán a forma születésének primér, eredendő mozzanatára utalnak vissza. Fontos szerephez jut rajtuk a kanyargó, örvénylő alakzatok ritmusa, ütemezése. A kibomló formák áramlását, göbösödéseit és hullámait követve valamiféle felfedezőútra indulhatunk: a természet erőinek születésébe, növekedésébe és elhalásába pillanthatunk be.

vissza