En

Múzeumi szobrok – kortárs reflexiók

- 2017. szeptember 14. - október 08.

 

A projekt első szoborpárja Borsos Miklós (1906–1990) Alvó lány (1971), illetve Majoros Áron Zsolt (1982) 2017-ben készült Korlát című kortárs reflexiója. Az első szoborpár október 8-ig látható a 20. századi művészet 1945 előtti gyűjteményegységben.

A projekt következő kiállítása október 12-én csütörtökön este a Múzeum+ esemény keretében nyílik meg.

Majoros Áron Zsoltot Borsos Miklós szobrának zárt, tömör kompozíciója inspirálta. Érzékelhető a kiindulási hasáb mérete és az, ahogy ebbe a körülhatárolt tömbbe komponálta a nőalakot. Érződik, hogy tiszteli a követ, organikus formáját és kifejezőerejét, így szobrában mindent ennek rendelt alá. Nagyvonalú kompakt anyagkezelése és érzékenysége révén műve időtlenséget sugároz. Majorosnál a Korlát cím többrétegű jelentést hordoz. Szobrai megalkotásakor konkrétan az emberi test mint burok foglalkoztatja. Jelen esetben a szobrot négy oldalról láthatatlan síkok határolják, amelyek belekényszerítik zárt testhelyzetébe. De ez csak a testet zárja keretek közé, a lélek és a szellem szabadon áramlik. A felhúzott térdet átkaroló testhelyzet erőt, stabilitást tükröz. Az egyenes, nyílt tartás és a kifelé forduló fej büszkeségről és a külvilágra irányuló nyitottságról árulkodik. A nyugodt, harmóniát árasztó alak zárt tömbjét a szobrász rá jellemző módon, vízszintes szeletekkel megnyitja. Ezáltal a kompozíció konkrétan is tükrözi a zártság és a nyitottság dualitását. Borsos szobrával közös térben felerősödik a nyitott-zárt dialógus, ahol Majoros áttört szobra képviseli a nyitott pólust.

A kiállítási projekt ötletét az adta, hogy a Magyar Nemzeti Galéria 19–20. századi szoborgyűjteményében őrzött közel ötezer szobor közül csak alig több mint százat láthat a közönség. Ezért szeretnénk élőbbé és láthatóbbá tenni a múzeumi anyagot kortárs szobrászok, szobrászati tevékenységet folytató képzőművészek bevonásával.A projekt kapcsolódik ahhoz a kutatáshoz is, amelynek témája a kortárs (szobrász)- művészetben megfigyelhető klasszikus hatások, elsősorban a magyar szobrászati hagyományok továbbélése jelenkori szobrászatunkban. A muzeológia, az archiválás a nemzetközi művészeti színtéren is a kortárs művészet egyik központi témájává vált az utóbbi években.

A felkért művészek kiválasztásában szempont volt, hogy mind korosztályban, mind technika- és anyaghasználatban, mind szemléletmódban a projekt adta keretek lehetőségein belül a kortárs magyar szobrászat minél szélesebb spektrumából kerüljenek ki, külön figyelmet fordítva a hazánkban nagyon jelentős női szobrászokra. A meghívott alkotókat arra kértük, hogy a Szobor Osztály anyagából válasszanak ki egy-egy inspiratív, kiállítható állapotban lévő művet, esetleg műegyüttest (több összetartozó darabból álló plasztikát). A kiválasztott műtárgyak elsősorban a jelenleg raktárban lévő művek közül kerültek ki, és ezeknek a szobroknak az inspirációja nyomán készültek a kortárs alkotók művei.

A kortárs művészek szabadon készíthették el saját alkotásukat, sem műfaji, sem technikai megkötés nem volt (a kiállításra szánt mű lehet hagyományos szobor, egyéb plasztikai mű, installáció, objekt, digitális alkotás vagy koncepcionális mű stb.) – a lényeg, hogy a gyűjteményünkben lévő szoborra reflektáló, annak formai, plasztikai kérdéseit vagy tartalmi vonatkozásait továbbgondoló művek kerüljenek kiállításra. A kortárs alkotásokat és a forrásul választott múzeumi szobrokat együtt installálva egyfajta „gerillakiállításon” mutatjuk be, más-más kiállítási téregységekben, egy-egy hónapig. Havonta tehát egy kortárs alkotó művet a gyűjteményünkből választott szoborral együtt látható, változó helyszíneken.

A különböző helyeken felbukkanó szoborpárok a múzeum hétköznapjait is élőbbé, elevenebbé teszik. Szándékosan beleavatkoznak a múzeum mindennapjaiba és megbolygatják a múzeumi közeget. A kortárs és a múzeumi szobor nemcsak egymással lép párbeszédre, átértelmezve egymás értelmezési tartományát és formai relációit, hanem átírják az adott állandó kiállítási terekben lévő műalkotások viszonyrendszereit is, új kontextust teremtve, teljesen megváltoztatva hangulatukat és tartalmi vonatkozásaikat.

Projektünk izgalmas kísérletnek ígérkezik, amely elevenségét a raktári közegből kiállítási pozícióba kerülő műtárgyak felbukkanásának köszönheti – jelezve azt is, hogy a raktári státusz legtöbb esetben csupán ideiglenes állapot, bármikor megváltoztatható. Ugyanakkor a kortárs alkotások párbeszédre hívják és új szempontokkal gazdagítják a múzeumi anyagot. Ennek a diskurzusnak a helyszíne a már meglévő múzeumi közeg, ahol az állandó kiállításon lévő többi műtárgy is bekapcsolódik a beszélgetésbe. A párbeszéd eredményeként a nézők egy interaktív akció részesei lehetnek.

A projekt kurátora: Szeifert Judit művészettörténész

Kiállításaink közül ajánljuk